Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2002. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Vadász (Vinători, Románia), református templom. Az épületek és falképeinek kutatása (Emődi Tamás - Lángi József)

VADÁSZ (VINÄTORI, ROMÁNIA), REFORMÁTUS TEMPLOM. AZ ÉPÜLET ÉS FALKÉPEINEK KUTATÁSA A politikailag Zaránd vármegyei, egyházilag azonban kivételesen nem az egri, hanem a váradi püspökséghez tartozó falu papja által az 1333, 1335-37-es években fizetett 21 garas pápai tizedösszegekből ítélve a helység a köleséri esperesség egyik legjelentősebbikének tekinthető. A 14. század második felében a Becsei, Vadászi és Sámolykeszi családok birtokában találjuk a falut. A település egy része 1374-ben a váradi káptalané. Zsigmond király uralkodása alatt alakulhatott ki az a Vadász vagy Sámolykeszi központú, mintegy tucatnyi - Vadászt kivéve - román lakosságú faluból álló kisebb uradalom, melyet Vadászi Farkas Illés magvaszakadta okán a király Maróti János macsói bánnak adományozott 1427-ben. 1449-ben Vitéz János püspök cserélte el itteni - valószínűleg a káptalantól szerzett - birtokrészeit Losonci Alberttel. Mindeközben a Marótiak és a Miskeiek is évtizedekig pereskedtek érte, míg 1461-ben megegyeztek, és az előbbieké maradt a falu tartozékaival, valamint egyházának kegyuraságával az utolsó családtag, Maróti Máté 1476-ban bekövetkezett haláláig. Ezután a gyulai várbirtokhoz csatolt falut Corvin János herceg kapta meg 1482-ben a királytól, tőle 1506-ban özvegyére, Frangepán Beatrixra háramlott, s az ő kezével szerezte meg Brandenburgi György őrgróf. Lakossága talán már az őrgróf birtoklása idején protestáns vallásra térhetett, s már az 1591. évi nagykárolyi zsinaton anyaegyházként igazolták. Noha a 16. század végétől a hódoltsági területek szélére került a helység, benne a hitélet a török uralom alatt is folyt, ismerjük lelkészét is az 1669-es évből. A visszafoglalás, majd a Rákóczi-szabadságharc nagymértékben elpusztítja, lakossága a 18. század elejétől jórészt kicserélődik. A szatmári béke után a gyaraki Edelsbacher Zsigmond kapja árendába a Kamarától, majd a napóleoni háborút követően, jutalomképpen báró Simonyi Józsefhez kerül és marad a család kihaltáig. Maga a román kori templom középkori formájában érte meg a 18. század elejét, ekkor, 1712-ben valószínűleg lebontották a szentélyét. Hajdú Elek lelkész ugyanis 1878-ban ezt írta: „újabb részét napkelet felé kitoldotta 1712-ben az akkori reformátusság, a torony fala is 1 öllel feljebb emeltetvén, csinos zsindelytetővel készíttetett". Szintén a hajó keleti bővítéséről tudósítanak 1760-ban. Ez alkalommal a tornyot is magasították, egy 110 kg-os harangot húzva fel benne. 1769-ben egy „Mólok" feliratos szoborról tesznek említést „a torony belső napkeleti oldalán", melyet állítólag öreg Szilágyi János lelkész faragtatott le a 18. század második felében. 1768-ból toronyjavításról, 1774-ből pedig ismét a templom szentélyének (át?)építéséről s ablakainak nagyobbításáról, valamint a déli portikusz felépítéséről rendelkezünk adatokkal. 1789-ban a korábbi harang mellé egy három mázsásat rendeltek (ezt 1914-ben rekvirálták). A nyugati karzatot a rajta levő felirat tanúsága szerint 1801-ben emelte Oláh János molnár: „Urunk engedelméből a Vadászi reformata Szent Eklzsia a maga költségével építette e fikart Ohlá János molnár által Albert Miháj biróságá: öreg Kováts István kur. és Máté Ferenc egyházfiságában." 1806-1807-ben készült el a ma is látható, a hajóval egyező szélességű, félköríves záródású szentély és a benne lévő karzat. A Fajrer József pallérral kötött, az építkezést részletesen leíró, s ma is meglévő szerződés kitér a déli portikusz „tetszőbb formába" húzására, a torony és a templom megújítására,