Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)
VITA - Daragó László: 20. századi építészeti gondolatok a visegrádi királyi palota helyreállításának történetében
Az első emeleti terek izgalmasabb keresztboltozataikkal még építés alatt állnak. Az ember kíváncsian várja a végleges formájában és eredeti funkcióval bemutatott tércsoportot, melyet kályhákkal, kárpitokkal és mobil bútorokkal egyaránt fel lehetne öltöztetni. Ez a bútortörténeti kiállítás közelítené meg legjobban az épület eredeti állapotát. A részletképzés dolgában a tervező sok engedményt tett a mai kor követelményeinek. Az udvar padlóinak összefolyó rácsai és süllyesztett díszvilágításra szolgáló lámpatestei, a kerengő padozatába rejtett gépészeti akna fedlapja, a lépcső alá helyezett elektromos kapcsolószekrény, vagy az emeleti teraszban üveg fedlappal zárt angolakna korunk megannyi tartozéka, mely kendőzetlenül mutatja a beavatkozások helyét, idejét. (14. ábra) Ehhez képest finomabb utalás korunkra a Marosi Ernő által „galambdúc"nak nevezett 39 ereszképzés az emeleti kerengő tetejének peremén. Az ereszcsatorna figurális vízköpőit tarthatjuk a tervező saját, játékos variációjának az adott témára. (A magam részéről el tudom fogadni, hiszen az esetlegesség és játékosság jól illeszthető a középkor végi hangulathoz.) A csonka emeleti falakon jelölt, egykori belső teret jelző meszelés a laikusok számára nehezen érthető. Igaz, ha az eredeti vakolt felület rekonstruálása megtörtént volna, akkor azt meg kellett volna védeni, például a boltozat indításával. A helyreállítás egyik legnagyobb erénye a palota környezetének rendezése, az eredeti térviszonylatok létrehozása. ( 15. ábra) A rekonstruált északi kis kert és a nagy gyümölcsöskert a látogatóknak sokkal teljesebb képet mutat az együttesből, mint műemlék mivoltában korábban bármikor. Ezzel egy időben a korszak kertkultúrájának bemutatásával régi adósságát törleszti a műemlékvédelem. Viszonylag kevés szót ejtettem a kiállítások anyagáról. Nem is áll szándékomban ezt értékelni. Kiállításra került azonban egy olyan objektum a nagypince újonnan helyreállított termében, amely építészeti vonatkozásokat hordoz. A nyugati fal támpilléreinek alapozásából előkerült egy gazdag faragványanyag, mely egy templom építkezéséhez készülhetett. Nem tudni, hol állt ez a templom, és hogy miért nem készült el. Mégis tény, hogy az előre elkészített elemekből a szentély falának földszinti sávja többé-kevésbé összeállítható volt. Ez a rekonstrukció született meg az új teremben. A kiállítás számomra legizgalmasabb új eleme ez a terem. A távoli múlt és a jelenkor jelképszerű találkozása. Több évszázadnyi megszakítás után folytatódott egy építési folyamat. Szép gesztus és érdekes látvány. Megvalósítása némiképp meglepő, hiszen a szentély, a „kazamata-kőtár" műfajában, teljes épületrészként, mint egy rom áll előttünk. A dolog elhelyezésének hitelessége nem merülhet fel, hiszen mint épület, soha, sehol sem létezett. Tehát a szó szoros értelmében valós léptékű modellje egy tervezett épületnek. Ezért végül is elfogadható, hogy nem a szabadban áll, annál is inkább, mert a kőanyag védelme ott csak előtető alatt lenne megnyugtató. A pincében elhelyezett modell föld alatti mivolta tekinthető jelképszerűnek is. Az eltemetett múlt elevenedik meg. Igaz, ehhez a pince padlóját részben le kellett süllyeszteni, és így sérült az eredeti térarány, de a kiállított „tárgy" oly mértékben uralkodik a térben, hogy ez nem zavaró. A szentély feltárulása némileg késleltetett, hiszen csupán a teljes szerkezet 180°-os elforgatásával lehetett volna első pillantásra befogadhatóvá tenni, és ezzel elveszett volna jelenlegi, keletéit pozíciója is.
