Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

VITA - Daragó László: 20. századi építészeti gondolatok a visegrádi királyi palota helyreállításának történetében

2. Visegrád, királyi palota. A rom állapota az 1960-as években. Fotó: Kónya Kálmán ványokat. (A föld alatt, a pincében elhelyezett kó'tár műfaját sikerrel alkalmazta Sedlmayr például Egerben, a vár kazamatáiban is.) 1971-ben újabb építészeti tevékenység zajlik: egy tervpályázatot írnak ki a Mátyás király Múzeum épületére. A pályázat egy új épület tervezésére szól, s az „...ezzel együtt aktuálissá vált környező építészeti feladatok megoldására."

14 A kiírás tehát már magában foglalja azt az előfeltevést, hogy a palota területe romként kerüljön bemutatásra, s ettől függetlenül alakuljon ki egy múzeum épület. Az új épület telepítése tekintetében a bírálat, első számú szempontként, a 11. főút felőli látványt jelölte meg. Ezt elősegítendő az út és a rom közötti terület egységes zöldfelületként kezelése számított sikeres megoldásnak. Ennek némileg ellentmond, hogy az étteremnek, a Pilisi erdők kiállítási épületének és egy idegenforgalmi centrumnak a bírálók szerint jónak tartott elhelyezése éppen az út és a rom közötti platánsorral ékes területen volt kívánatos. A platánsor egyébként valójában lezárja a látványt - legalábbis lombfakadástól lomhullásig -, tehát az új épület helyes diszponálásának indoklása következetlen. A romterület feltárulásának valóban nem állhat útjában az új épület, de ez a megközelítés irányából veendő figyelembe, tehát a parkolók pozíciójától, vagy a gyalogos feltárás irányától függ: így elsősorban a délnyugati, másodsorban az északnyugati irányból (7. és 15. számú pályamű). A korszak „járatos" előfeltevései szerint fel sem merül a rom hasznosításának lehetősége, hanem a divatos múzeológiai elvárásoknak megfelelően, mint bármely más „műrészlet", kiállítási tárgyként bemutatott része a múzeumnak. Eszerint mintegy idézőjelben, környezetétől elszakítva, vagy mesterséges rámába, építészeti keretbe foglaltan szerepel. Tehát újra felmerül a már említett probléma: a múzeumi tárgy, jelen esetben maga a rom, ugyan lehet önmagában hiteles, de környezetét illetően már történetileg hiteltelen. Egy pillanatra töprengjünk el azon, vajon hol érdemes meghúzni a határt múlt és jelen között. A műemlékeknek ugyanis valahol mindenképpen be kell illeszkedniük a jelenkor építészeti közegébe. Meggyőződésem, hogy ennek mikéntje függ az adott emlék történeti jelentőségétől és a régészetileg feltárható adatok mennyiségétől, kiterjedésétől. A visegrádi palota esetében ez az egység a teljes palotaegyüttes. Ennek északi peremét a gyümölcsöskert északi végén, déli határát pedig legalább a palotától délre elterülő kolostorromot befoglalóan húznám meg. Kelet felől természeti környezet: a hegyoldal, nyugat felől az utca határolná, mely a Mátyás-korban már létezett. így előállna a palo-