Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

VITA - Daragó László: 20. századi építészeti gondolatok a visegrádi királyi palota helyreállításának történetében

nem történt. Lényegében az északkeleti palotaként ismert részt és a kápolna megmaradt épületszerkezeteit bontották ki a ráomlott törmelék és a rámosódott föld alól. Maga a feltárás az ébredező magyar középkori régészettudomány útkereső periódusának tekinthető. Ugyan az akkori archeológiai módszereket a kor színvonalán is elavultnak ítélte Búzás Gergely,

4 tehát az ásatások a kinyerhető információknak csak töredékét biztosították, de még így is fontos források azok a jelentések, melyeket úttörő középkori régészként Schulek János írt a MOB számára.

5 Építészeti helyreállítás ekkor még nem folyt, csupán a díszudvari kerengő in situ ülőfülkesorát és ajtókereteit látták el kiegészítésekkel, valamint a kerengő keleti szárnyát, a déli bejárati folyosót, továbbá a Herkules-kutat óvták ideiglenes védőtetővel. Ezt a minimális építészeti tevékenységet igen nehéz értékelni, részint azért, mert a II. világháború nyilván akadályozta a munkát, részint pedig azért, mert a triviális kiegészítés állagmegóvási tevékenységnek, az ideiglenes védőtető pedig szükségleti építészetnek tekinthető. E munkálatok jelentőségét nem akarom lekicsinyelni, hiszen a feltáró régész felelőssége vitathatatlan az előkerült épületszerkezetekkel kapcsolatban. Azok megóvása elsődleges feladat, melyet Schulek rövid távon meg is oldott. A nagyközönség publikáció formájában csak 1941-ben ismerkedhetett meg a „szenzációs" leletekkel.

6 Tehát ekkortól kezd társadalmi életet élni újra a régi királyi székhely, az ország (igaz csak rövid ideig) fővárosa. 1948 és 1952 között egy új generáció veszi kezébe a romterület sorsát, és iskolát teremt mintaértékű dokumentációs módszereivel. Gerevich Tibor vezetésével a Bölcsészettudományi Kar Művészettörténet és Keresztény Régészet Tanszékének növendékei kezdik el a munkát, amelynek felügyeletét később, 1949-től Dercsényi Dezső és Héjj Miklós veszik át.

7 Ekkor már számottevő építészeti tevékenység is zajlik a romterületen: 1950-ben Gerő László elkészíti a terület építészeti felmérését, és 1951-től Lux Kálmán tervei szerint megindul a helyreállítás. Ekkor készül el a kerengő keleti szárnyának rekonstrukciója, melynek udvari árkádsorában téglákat használnak fel. Ugyancsak ez az anyaga a falazatok értelmező kiegészítéseinek és falkorona-védelmének. A kerengőboltozat és a felette húzódó balusztrád rekonstrukciója Szakái Ernő munkája.

8 Ez az elhatározás az első koncepcionális döntés, mely a palota eredeti állapotának „in situ" újrateremtése felé mutat, bár a kerengő boltozatának részleges rekonstrukciója lényegében anasztilózisnak is tekinthető. Abban a tekintetben azonban, hogy nem műrészletként értelmezték a megtalált faragványokat, és nem vitrinbe helyezték (vagy egy lapidárium mélyére süllyesztették), mint múzeumi tárgyakat, hanem eredeti szerepkörükben, eredeti helyükön állították ki őket, mindenféleképpen egyfajta progresszív gondolkodásmód megnyilvánulásaként értékelhető. Az a döntés, hogy a Mátyás-kori ún. V. periódusú állapot került rekonstrukcióra, telitalálatnak tekinthető. A mindenkori helyreállító építész felelőssége és legfőbb koncepcionális döntése az épület építési periódusainak mérlegelése, és a helyreállítás, bemutatás időbeli súlypontjának elhelyezése. A palota építéstörténetét illetően ugyan a legnagyobb jelentőséggel talán az ún. IV. periódus bír, amelynek során a jelenlegi együttes végleges alaprajzi kontúrja kialakul valamikor a Nagy Lajos-kor végén és a Zsigmondkor elején (kb. 1410-ig), de az európai művelődéstörténet szempontjából ehhez képest