Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

KITEKINTÉS - Kristóf Ágnes: Kulturális örökségvédelem. Egy tanulmányút tapasztalatai. Luxembourg, 2001 március 24-április 1.

te az éppen most folyó, legnagyobb saját beruházású munkájukat, az Erődítmény Múzeumot (Musée de la Forteresse). Ide indultunk. Útközben John egyfolytában szabadkozott: péntek délután hívták fel a minisztériumból és mondták meg neki, hogy a következő héten náluk leszek - úgy látszik az információáramlás gyorsasága nem az országok méreteinek függvénye -, így nem tudott számomra külön programot szervezni. A naptárja egész hétre tele van hivatalos megbeszélésekkel, tárgyalásokkal, helyszíni szemlékkel. Biztosítottam, hogy számomra az a legérdekesebb, ha ebben részt veszek és megismerem napi munkáját. A Kirchberg Plató felé tartva megálltunk egy kőboltozatú pincénél. Az ebben lévő kis kovácsműhelyben készül hagyományos technikával, kézi munkával néhány tárgy a múzeum számára, John ezt ellenőrizte. A Kirchberg Plató az Európa Unió intézményeinek székhelye. Az óvárostól északnyugatra emelkedő plató látványát ugyan az Európai Adminisztrációs Központ toronyháza uralja, de a városközpont felé lejtő domboldalon észrevehető három kör alakú bástyatorony, az ún. Trois Glansd (Három Makk) is. Ezek és az alapfalak maradtak meg épségben az 1870-ben és 1874-ben lerombolt Thüngen erődből. Az alapfalakat 1991-ben tárták fel. Az erőd osztrák főparancsnoka, báró Thüngen után kapta a nevét, aki 1732-ben építtette abból a célból, hogy zárja a Sebastien le Prestre de Vauban (francia erődítmény építő) által 50 évvel korábban állított védműrendszert. Mély várárok vette körül, csak egy, a sziklákon átvezető 169 m hosszú földalatti alagúton keresztül lehetett megközelíteni. A poroszok azután 1836-ban kibővítették, majd 1860-ban megerősítették. A három bástya mögött az alapfalakra épül most a múzeum két szinten (a +3,10 méteren lévő, hídon át megközelíthető bejárati és az alatta lévő szinten), valamint a sziklában kialakított egykori földalatti részeken. Fedése zöldtető lesz, a környezethez és annak enyhe lejtéséhez igazodva. A múzeum fogadórésze az őrtornyokban már készen van. Az előcsarnokban a luxemburgi uralkodók képmásai között örömmel ismertem fel Sigismundban a mi Zsigmondunkat is. A szokásos, minden héten hétfőn a helyszínen megtartott egyeztetésen most 12 férfit számoltam össze (női építésszel egész ott tartózkodásom alatt nem találkoztam): tervezők, kivitelezők és a műemlékvédelmi szakember. Franciául tárgyaltak. A heti munkák megbeszélése után végigjártuk az építkezést. Az előcsarnokból levezető lépcsőn át a már kész részen mentünk keresztül. Itt ismét lenyűgözött a helyiségek belsőépítészeti eleganciája: fémet és üveget használtak mindenhol, úgy, hogy a természetes (és az épített) egykori falakat minél kevésbé takarják. A sziklafalak elé állított alacsonyabb, sötétszürke fémtáblákkal alakították ki (és választották le) a vizescsoport helyiségeit, a megvilágítás pedig mindenhol rejtett volt a falak sérülése nélkül: padlócsatornában vezették a közműveket és a padozatban helyezték el a halogén világítószemeket. A luxemburgi erődítmény miniatűr másolatát a francia hadsereg készítette el 1802 és 1805 között. Ez most ide kerül egy külön helyiségbe, a sziklában kialakított két falfülkébe, üveg mögé. A padozat - hasonlóan az esztergomi várban lévőhöz - járható üveg, de nem teljes felületén, hanem a helyiségek közötti járóvonalat követően, érdekes alakzatban elkészítve. Alul a további nem használatos szintek, alapfalak láthatóak. A hátsó, új részek szerkezetének a zöldtetőt hordó zárófödéme, vasszerelése olyan, akár egy hídé - készült el éppen. Alatta, az épület végén, a nyilat formázó alap-