Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

VITA - Enyedi Pál-Fontana Eszter: Történeti orgonáink védelme

két és fél órás vita során mondatonként és egészében is megtárgyalta és kisebb módosításokkal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül jóváhagyta. A fentiekből kitűnik, hogy a dokumentum szakmailag korrektül, a tudományosság igényeinek és a közösségi elvárásoknak megfelelően készült el. Mivel az alapelvekben az orgonák műemlékvédelme területén az azóta eltelt évtizedben nem történt változás, az - az időközben többször módosult jogi szabályozás kivételével - gyakorlatilag az első betűtől az utolsóig helytálló. Ezt igazolják a 2000. és 2001. évi varasdi és göteborgi európai orgonás műemlékvédelmi kongresszusok referátumai is, ahol az alapelveket érintő semmilyen új szempont nem merült fel. (N. B. A varasdi kongresszuson magánszemélyként Hajdók Judit is részt vett.) Sőt, a göteborgi kongresszuson az 1993-as magyar „Iránylevek", melynek német fordítását a plenáris vita során a résztvevők kézhez kapták, kifejezett elismerést aratott, így az joggal számíthat arra, hogy megfogalmazásait egy hasonló európai dokumentum születésekor figyelembe vegyék.

8 S most lássuk, mik Hajdók Judit konkrét szakmai kifogásai az „Irányelvek"-kel kapcsolatban? Az egyetlen komoly vádpont, hogy az „kétségbe vonja felelős szakértők döntési jogosultságát".

9 Ugyanez fogalmazódik meg már az írás elején is: „az orgonarestaurálási folyamat szakértői véleményezése és ellenőrzése egyelőre túlbiztosított". Az „Irányelvek" ugyanis a műemlékorgonákon végzendő munkák alapvető feltételeinek sorában az első helyen említi: „A gondozás kivételével a hangszer állapotának megítélése, az orgonán végzendő munkák meghatározása nem függhet egyetlen szakértőtől, a beavatkozás csak jóváhagyott terv alapján, felelős szakértői bizottság által ellenőrizve folyhat." Vajon önkényesen és megalapozatlanul került volna ez a mondat a '93-as dokumentumba? Talán gyávaságról tanúskodna, hogy a szakértők véleményükkel csak közösen, mint grémium lépnek fel? Vagy képtelen lenne egyetlen személy minden, az önálló döntéshez szükséges ismeretet megszerezni? Amint az „Irányelvek" alapjául szolgáló külföldi szakirodalom tanúsítja, e feltétel megfelel a nemzetközi normáknak.

10 Az elvi indoklás kiindulásául pedig álljanak itt Walter Suppernek, a II. világháború utáni német orgonaépítészet és műemlékorgona-védelem kiemelkedő alakjának több mint fél évszázada papírra vetett sorai: „[...] wenn Veränderungen [...] vorgenommen sind, haben sich Berater und Orgelbauer die Frage vorzulegen, ob sie imstande sind, sich in eine vergangene Orgelstilperiode hineinzuleben. Können sie von ihrem eigenen Ich abstrahieren [...], dann hat es keine Not."

11 A restaurálás tehát nem a hagyományos értelemben vett alkotó folyamat; épp ellenkezőleg: a benne részt vevőknek egyéniségük, vágyaik legteljesebb háttérbe szorításával egy letűnt kor szellemiségét kell szolgálniuk. Ezért nem állja meg helyét, s történelmileg is abszurd Hajdók indoka: „Bach [...] merte vállalni orgonaszakértői megállapításait átépítés vagy orgonavizitáció során." - Hol volt orgona műemlékvédelem a 18. században? De folytassuk Supper gondolatmenetét: kivonhatjuk-e a jelenhez eltéphetetlenül kötődő „ego"-t gondolkodásunkból? Mivel egy gondolat önmagában, gondolkodó szubjektum nélkül nem keletkezik, ez nyilvánvaló képtelenség. Egyben senki sem képes egy letűnt korba tökéletesen belehelyezkedni, pusztán a természetszerűleg mindig töredékes és torzított áthagyományozódás miatt sem. Több szakértő együttműködése tehát első-