Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

VITA - Enyedi Pál-Fontana Eszter: Történeti orgonáink védelme

sorban nem a több tudás garanciája (bár azé is), hanem a kölcsönös kontrolié a szubjektív ítéletek felett. Elvileg elképzelhető lenne olyan eset, hogy egy hangszer teljesen eredeti állapotban maradt fenn, s itt az egyetlen szakértőnek csak a konzerválást, illetve a javíthatatlanul hibás részek hü rekonstruálását kellene ellenőriznie. De - egyrészt - ilyen hangszer gyakorlatilag nincs; ha mást nem is, de intonálást, hangmagasságot, szélnyomást, vagy egyéb kisebb részleteket megváltoztattak az idők folyamán az orgonákon. Másrészt: tényleg eredeti, ami annak tűnik? Ki meri állítani magáról teljes bizonyossággal, hogy mindent tud, tévedhetetlen, és soha, semmi sem kerüli el a figyelmét? - Ha egy új alkotás tervezője téved, s a mű használhatatlan lesz, készíthet egy másik újat. De a műemlékvédő nem tévedhet. Mert amivel foglalkozik, az immár örökre pótolhatatlan. S mivel szándéka ellenére igen kevés alkalommal valóban reverzibilis a beavatkozása, tévedése helyrehozhatatlan lehet. Ezért léteznek tehát műemléki tervtanácsok és restaurátori tanácsok, s ezért nélkülözhetetlen az orgonarestaurálásnál is a tervező és az opponens szakértő együttes jelenléte.

12 Most azonban, e sarkalatos elv tisztázása után, vessük tekintetünket a jelen feladataira! Hajdók Judit cikke aktuális témát is felvet: még mindig hiányzik a védett orgonák hivatalos jegyzéke, melynek létrehozását a törvény (bár név szerint az orgonát külön nem említi) állami feladatként jelöli meg.

13 E munka - szakmai oldalról - döntően arra a három orgonaművészre hárul, akik végigvitték az országos orgonafelmérést, s így teljes áttekintéssel rendelkeznek az összehasonlításhoz, csoportosításhoz és válogatáshoz. Természetesen, az általános műemlékvédelem és művészettörténet szempontjain és tapasztalatain túl a megítélés alapjait ez esetben is a '93-as „Irányelvek"-nek kell képeznie.

14 További feladat a hatékony szakértői és ellenőrzési rendszer kiépítése. Mintegy ezer történeti hangszerről van szó! Az első és legsúlyosabb kérdés: ki a műemléki orgonaszakértő? A szakértői jegyzékben ilyen nem szerepel, képzése nincs. A zűrzavar nagy: egyesek neves orgonaművészeket gondolnak annak, mások gyakorlott orgonatervezőkre, orgonaszakértőkre vagy orgonaépítőkre ruháznák e tisztet, de tapasztalatokkal alig rendelkező, a műemlékvédelemhez nemrég „megtért" személyek is igényt tartanak e címre. A ma szakértőkként fellépők végzettségük szerint többnyire felső fokú diplomával rendelkező orgonaművészek, egyházzenészek, vagy (akár az előbbiek mellett is) mérnökök. Tudásuk, munkájuk színvonala széles skálán mozog: míg egyesek már többszörösen bizonyították alkalmasságukat, mások még az alapelvek tiszteletben tartásáig sem jutottak el. Nemcsak egy jogszerű helyzet megteremtése, hanem a műemlékorgonák védelme is egyértelmű szabályozást kíván: a fenti tanulmányokra kellene épülnie egy posztgraduális szakértői képzésnek, széles körű műszaki, orgonaépítészeti, zenetörténeti, hangszertörténeti és műemlékvédelmi-restaurálási elvi ismeretekkel, valamint kiegészítő praktikummal. A szakmai felügyelet két alapvető pillére a bevált külföldi gyakorlatban a párhuzamos egyházi (egyházmegyei, -kerületi) és állami (kulturális örökségvédelmi) szakértői rendszer. Ideális helyzet, amikor az egyházaknak egyházzenei igazgatóik és bizottságaik mellett működő állandó, területi műemléki orgona-felügyelőik vannak, akik kiképzett szakértőként hosszú időn át gondot viselhetnek a rájuk bízott hangszerekre. A szük-