F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2000/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2000)
MŰHELY - Hajdók Judit: Történeti orgonáink restaurálási problémáiról
MŰHELY 179 Hajdók Judit TÖRTÉNETI ORGONÁINK RESTAURÁLÁSI PROBLÉMÁIRÓL A 2000. évi őszi, a Nemzeti Kulturális Alapprogram (Zenei Kollégiuma) által kiírt orgonarestaurálási pályázat fordulatot jelent a magyar orgonák történetében. A kultúrpolitikai döntéshozói oldalon első ízben fogalmazódott meg történeti orgonáink hosszú távú mentési szándéka évenként ismétlődő pályázati formát meghirdetve. Meglehet, megkésett mentés ez már. Hány évtizede is, hogy az orgonaépítészet, -gondozás messze került a figyelem, a lehetőségek és a közmegbecsülés fókuszától? Hat évtizedet nyugodtan számolhatunk. Ennyi idő engedte enyészni az anyagot. Hatvan éven át történhettek avatatlan kezek általi orgonajavítgatások, pénzszűke diktálta vagy kontrollálatlan orgonaalakítgatások. Az orgonarestaurálások támogatott beindítását tehát csak üdvözölhetjük. Természetesen minden kezdet magában hordozza gyermekbetegségeit. A pályázatkiírót ez esetben nem tájékoztatták széleskörűen a pályázat kiírása előtt. így tévedésekkel jelent meg a pályázat - pl. műemlék orgonák kifejezést alkalmaz jogilag műemléki nyilvántartásba nem vett hangszerek esetében; az orgonarcstaurálási folyamat szakértői véleményezése és ellenőrzése egyelőre túlbiztosított. 1 Mindenesetre az orgonarestaurálási program, amely az ország templomi orgonaállománya megőrzésének jelenlegi szolid egyensúlyi helyzetét elmozdította, hosszú távon nyilvánvalóan célravezető, előnyös és hathatós lesz. Jelentősége alig felbecsülhető: felhívta a figyelmet történeti orgonáinkra az egyházaknál és a zenei közéletben, talán a műemlékvédelemben is... Szót kell ejtenünk azonban magáról az orgonarcstaurálás problémaköréről: azaz az orgona mint emlék megjelenésébe történő beavatkozásról is. Annak módjáról és mértékéről, hiszen normája az orgonák esetében egyelőre nem körvonalazódott, máig esetleges. Az orgona használati tárgyként (liturgiái eszköz, hangszer) vonult be a templomi térbe, ahol a tér (Isten háza) meghatározta mindenkori magas esztétikai megjelenési szintjét is. A hangszer történeti kronológiája pedig a kezdeti kisorgonáktól 2 a 20. század közepéig szakaszokban hozta a hangszín, a hangerő és a hangterjedelem bővülését. Az átépítések, bővítések száma természetesen több tényezőtől függött (meghatározta a tulajdonos egyház jellege, az egyházközség anyagi helyzete, a templomvezető zeneszeretete, a kántor zeneértése, stb.), azonban kijelenthető, minél régebbi időből származik az orgona, annál valószínűbb többszöri átépítése, később bővítetése. „Tiszta képletű" orgona kevés maradt ránk, olyan, amelynél az orgona eredeti identitása könnyen megállapítható, és a későbbi beavatkozások is egyértelműen megfejthetőek. Tehát a kérdés így jelentkezik: amennyiben az orgona a jelenben is használati tárgy, egy restauráláskor történetének mely állapota állítható vissza, illetve állítandó vissza és tartósítandó a jelen számára is hasznosítható eszközként?
