F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

TÁJÉKOZTATÓ - Kiss Margit: Az ”Erdélyi kazettás mennyezetek és falképek állagvizsgálata 1997-2000” című program ismertetése

késői műveik különbözősége, a „hanyatlás"? Elkülöníthetők-e az idős Umlingnak és fiainak alkotásai abban a mintegy negyven templomban, ahol 1742 és 1790 között dolgoztak (5. ábra)!. A legutóbb előkerült Umling-művek: a türei református templom szószékének hangvetője vagy a mérai református templom zsoltárostáblája, a két fiú közös munkájáról tanúskodó feliratok a gyerővásárhelyi református templom szószékkoronáján, a kalotadamosi református templom szószékén a többrétegű átfestés alatt megtalált évszám és mesternév, amely fényt derített arra, hogy ez a mű nem az Umlingok, hanem az általuk utánzott előd munkája - néhány kiragadott példa arra, hogy a helyszínek bejárásával válasz születhet a kérdésekre. A festőasztalos dinasztiák mellett lényegesen gyakrabban fordulnak elő az „egy műves" alkotók. Korábban nem ismertük a magyarlapádi (Fehér megye) református templomban 1760 körül dolgozó Asztalos Meneges Péter, Szilágyi János és Asztalos Lukáts István nevét, a szilágyzoványban 1770-ben famennyezetet készítő Bika Andrást és mesterlegényét, Hatvani Andrást, a szilágylompérti református templomban 1777-78 között a teljes berendezést elkészítő Budai Sámuelt és legényét (testvérét), Budai Andrást, vagy a magyarköblösi (Kolozs megye) református templom 1778-as karzatának készítőjét, Bodon Józsefet. A templomokban járva célszerű újraolvasni a könyvekben már megjelentetett mesterneveket, feliratokat is. Példaként a dicsőszentmártoni (Maros megye) unitárius templomot említhetnénk, ahol Mihály Ferenc tisztázta a szakirodalomban eddig pontatlanul közölt adatot, miszerint itt Kolozsvári Asztalos Kövendi Sámuel nem a famennyezetet, hanem a szószéket készítette. Kövendi Sámuel nevével egyébként egy korábbi utunk során, a mezőkeszűi (Kolozs megye) református templom szentélyének famennyezetén találkoztunk, ahol rokonával, Kövendi Jánossal dolgozott együtt. A 17-19. században működő mesterek ornamentikái közül külön említést érdemel egy eddig méltatlanul mellőzött díszítménycsoport, az alakos ábrázolások területe. Eddig mintegy hatvan, főleg református, unitárius templomban találtunk ilyen jellegű díszítményt. A leggazdagabb anyagot az 1778-ban készült szilágylompérti református templomban láthattuk. A 172 különböző rajzú kazetta közül hatvannégy táblán volt: bibliai jelenet (pl. Ádám és Éva, Noé bárkája, Jákob lajtorjája, Utolsó ítélet, Jónás), allegorikus emberalak (pl. Igazság asszonya, Szerencse asszonya, Irigység (6. ábra)), valós-és képzeletbeli állatok (pl. gólya, oroszlán, strucc, majom, pegazus, hárpia, emberevő madár) vagy szakrális jelkép (pl. szív, Istenszem). Dicsőszentmártonban, az 1769-es mennyezeten ugyancsak egyedi ábrázolások találhatók: kürtöt fújó huszár dobbal, ágyúgolyókkal, hegedű és sakktábla, szájában kardot tartó turbános emberfej. Főként szimbolikus állatábrázolásokat láthatunk a fiatal Umlingok által készített kalotaszegi mennyezeteken, pl. Körösfőn (1764), Magyarvalkón (1778), Bánffyhunyadon (1780), ez utóbbin a 112 kazettából harmincnégy táblán. Már apjuk művein is megtalálható a fiait vérével tápláló pelikán, a szőlőt csipegető fekete madarak vagy a lábában követ tartó őrdaru ábrázolása (pl. Nádasdaróc, 1750), ám a fiúk ennél lényegesen több és változatosabb szimbólumot alkalmaztak, (pl. teve, elefánt, tigris), s a képeket olykor felirattal is ellátták. Az általuk készített magyarókereki padmellvédeken (1786)