F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

TANULMÁNY - Pizág Anetta: A Napraforgó utca élete (1931-?)

4. Budapest, Napraforgó u. 9. (Kertész K. Róbert) 1999. Fotó: Hack Róbert A telep tervezői valószínűleg államtitkári pozíciója miatt kényszerültek bevenni a soraik közé a tervezőt, aki szóban is és tervében is kifejezésre juttatta a magyar nemzeti stílus fontosságát. Az építészek bevonása a munkába fokozatosan történt. Az első engedélyezési terveken csak egy kisebb tervezőgárda dolgozott, de az építési engedély kérésekor a megszokottól és a szabályzattól eltérő beépítés gondolata kevés megértésre talált. A hatóságok meggyőzéséhez a tervezőknek be kellett bizonyítaniuk, hogy elgondolásuk és az általuk előirányzott laksűrűség a terület jellegének megfelel. Valószínűleg szintén a hatóságok meggyőzését szolgálta az a tény, hogy a munkában olyan építészek is részt vettek, akik még rövid idővel korábban mereven elzárkóztak bármiféle újtól. Kertész K. Róbert államtitkárt és Wälder Gyulát, a Közmunkák Tanácsa tagját feltehetően a megvalósulás érdekében vonták be a munkába. Wellisch Andor a Székesfővárosi Törvényhatósági Bizottság tagja volt.

9 A terveken dolgozó építészek egy része a magyar CIRPAC csoport tagja volt, ők a lakótelep egészén belül kisebbséget alkotlak (Masirevich György, Molnár Farkas, Ligeti Pál). Itt dolgozott azonban a CIRPAC csoporton kívüli építészgeneráció néhány modern élharcosa is (Kozma Lajos, Weichinger Károly, Gerlóczy Gedeon, Bierbauer Virgil). Az építészek egy másik csoportja pedig csak ebben az időben kezdett ismerkedni az új építészeti elvekkel (Baráth és Nóvák, Hegedűs és Böhm).

10 A megvalósítás sok értékes tapasztalattal szolgált. „Kiderült az, hogy a mi viszonyaink között, a végsőkig menő függetlenségi vágy túltengése folytán, még az ikerházak előnyeiről is nehéz meggylízni az építtetőket. Sok nehézséget okozott az is, hogy a