F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

TANULMÁNY - G. Lászay Judit: Ingatlanok ingatlan ingóságai avagy a műemlékek „tartozékai”

galmát definiálja. Az ajánlások minden témakörben - akár társadalompolitikai, egészségügyi stb. kérdés - iránymutatóak, s az Európai Uniós csatlakozás még aktuálisabbá teszi azokhoz való igazodásunkat. Az ajánlás jelenleg a hivatalossá válás legvégső stádiumában van, az elkészült, nemzetközi jogászokkal egyeztetett szöveget

4 az ET legfőbb szervének, a Miniszterek Bizottságának kell elfogadnia. Az irányelvek kidolgozására az ET munkamódszerének megfelelően került sor. Kérdőívek segítségével feltérképezték a tárgyra vonatkozó, érvényben lévő jogszabályokat és gyakorlatot minden tagországot illetően. A munkacsoport tagjai jogászok, muzeológusok és a műemlékvédelem területén dolgozó szakemberek voltak Ausztria, Belgium, a Cseh Köztársaság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Portugália, Spanyolország, Svájc és Törökország képviselői. A kérdések jobb áttekinthetősége és a vélemények szélesebb skálájú megvitatása érdekében állandó tag volt a Szentszék delegáltja is. Az irányelvek megfogalmazását véleményükkel befolyásolhatták a tulajdonosi érdekvédelmi szervezetektől meghívottak, így például a francia történeti épületek tulajdonosait tömörítő „La Demeure historique" valamint az ezt és más hasonló tulajdonosi érdekképviseleteket nemzetközi szövetségbe tömörítő „Union d'Associations européennes de Demeures historiques". Alapvető feladat volt annak meghatározása, mik is tartoznak vizsgálódásunk körébe, mivel minden esetben a személyesebb jellegű magántulajdon sérthetetlenségi elvének kellett valamilyen módon korlátokat szabni. A „tartozékok" értelmezését illetően számos félreértést el kellett oszlatni, hiszen például maga a nemzetközi kastélytulajdonos szövetség egyik vezetője, a holland Carmelingh-Onnes úr tiltakozását fejezte ki a megérkezését követő óra elteltével, miszerint, amennyiben bárki meg akarja határozni, mit tegyen felesége a saját ágyával és székeivel, úgy inkább eladja a kastélyukat! (sic!) A kérdés jogos, feltétlenül tisztázandó, mi számít tartozéknak, hiszen például nem minden, akár iparművészeti vagy más szempontból védett különleges tárgyról, bútorról állíthatjuk, hogy szerves tartozéka annak az építménynek, amelyben található. A Granadái Egyezmény 1. cikkelye szerint „műemlék minden történelmi, régészeti, művészi, tudományos, társadalmi vagy műszaki szempontból kiemelkedő építmény, ideértve a kiegészítő és dekorációs elemeiket is, ha azok az építmény tartozékai."

5 Ugyanígy a legtöbb ország jogszabályaiban igen általános annak meghatározása, mire is terjed ki valójában a védettség, mi számít elidegeníthetetlen tartozéknak, a jogértelmezés pedig változatos. Némely országban, pl. Svájcban az számít elidegeníthetetlen tartozéknak, ami „Nut und Nagelfest", az építményhez rögzített, abba beépített. A francia jog már artikuláltabb, az „immeuble par destination - szándék szerint ingatlan" megfogalmazást alkalmazzák a helyben magtartandó ingóságra. A svájci értelmezés szerint eladható ingóságok itt törvény szerint in situ tartandó mobil ingatlannak minősülhetnek. No de a francia helyzet sem tekinthető ideálisnak, ugyanis amíg pl. Svájcban a falfestések, mozaikok rögzítettségüknél fogva elidegeníthetetlenek, addig a francia jog szerint ezek az építményben „immeuble par nature - természet szerint ingatlanok", de a hordozójáról már leválasztott falkép átminősül festménnyé, s mint olyan, forgalom tárgyát képező ingósággá válik! Ilyen legfelső semmítőszéki ítélet született az Ile-sur-Tète-i freskók ügyében. (Court de Cassation, 1988 ápr. 15.) Máskor a törvény és más jogfilozófiai elvek az épületet és díszítő elemeit szerves egységként keze-