F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

SZEMLE - Bóna István: Az Árpádok korai várairól. Debrecen, 1995. (Németh Péter)

részt csak azokat a temetőket tekinthetjük várnépi temetőknek, amelyek közvetlen a vár nevével jelzett település határán belül kerültek elő? Az okleveles adatok szerint várnépek éltek szétszórtan a megye területén (váranként legalább 5-15 falut sorolhatunk fel), vajon ezek temetői is beletartozandók-e a keltezés kiszámításába? Mindezek olyan kérdések, amelyekre most nem tudunk választ adni, s ez esetben kizárólag a 11. századi érmes sírokat figyelembe venni a földvárak építése kormeghatározásához, csak a korabeli valóság egy szeletét jelenti, nem pedig az egészet! Bóna István a továbbiakban kitűnő összehasonlító táblázat segítségével világít rá Anonymus felesleges „kiemelésére", hiszen az általa említett 31 vár jóval kevesebb, mint amennyit az oklevelek (42), krónikák (36), azaz a korai források (68) alapján megismerhetünk. Fontos fejezete a könyvnek a földvár fogalmi tisztázása, s annak elismerése, hogy a korai várkutatás „bölcsője" Erdély volt. Majd a szerző bizonyos vártípusok elkülönítését végzi el: azokét, amelyek római falakkal is rendelkeztek (Visegrád, Harám, Keve, Győr), és amelyeket a nyugati határszélen emeltek (Sopron, Mosón, Pozsony). Tipológiailag különbözteti meg az ún. „nagyvárakat" (Szabolcs, Bihar, Zemplén, Abaúj), a rácsszerkezetűeket (Paravár, Alpárvár és a határvárak), az első kővárakat (Veszprém, Esztergom, Székesfehérvár), külön foglalkozik a 10. századinak tartott várakkal (Somogyvár, Borsodvár, Sárvár), az ún. vitás várakkal (Barsvár, Bácsvár, Valkóvár), a nem talált várakkal (Békés, Heves, Kolon, Ung, Csongrád, Diósgyőr, Pest), s végül könyvét - összefoglalás helyett - egyetemes történeti kitekintéssel zárja. Ennek summázata: Géza és István együttesen 60 éves uralkodása tette lehetővé és felismert szükséggé a központi államhatalom megszervezésével párhuzamosan a rendszert szolgáló várak emelését is. Ezt támasztja alá maga az egységes várépítési mód is. A szerző véleménye szerint az előkép a 9. századi Karoling Birodalom északi és keleti peremvidékein feltűnő várakban, az egymással szemben álló frankok, illetve a dánok és a szlávok oldalán keresendő. Bizonyos, hogy a távolabbi jövőben egy intenzívebb régészeti kutatómunka lezárásaképp megszülető új összegzés másként fogja a várakat besorolni, ám Bóna István néhány kiváló felismerése megállja akkor is a helyét. Ezek egyike a „nem talált várak", amelyek egyrészt azt sugallják, hogy a megyeszervezésnek nem volt feltétlen velejárója a várépítés, különösen nem azon megyék esetében, amelyekről biztosan tudjuk, hogy későn, a 13. század elején szerveződtek (például Heves). Ebbe a csoportba lehet majd besorolni a még bizonytalannak minősített Szolnokot,

3 s Tolnát, ahol az intenzív régészeti kutatás sem mutatta ki egy korai vár helyét. Van viszont olyan vár, amely talán megkerült: egy monográfia szerint az ősrégi ungi földvárat Ungvártól délebbre, Deregnyő község felett (ma Drahnov, Szlovákia), az Ung és a Labore szögletében kell keresni.

4 Kár, hogy a szerző nem készített térképet, s így nem tüntethette fel rajta akár tipológiai megosztásban is a felsorolt várakat. Mert ez esetben elméletét akár tovább is fejleszthette volna. Ugyanis térkép híján még az első olvasásra is nyilvánvaló: az ország belsejében nem épültek földvárak! Földvárak vannak az ország keleti peremén: Abaúj, Zemplén, Borsod, Szabolcs, Borsóvá, Bihar; Erdélyben: Doboka, ÓKolozsvár (Kolozsmonostor), O-Torda (Várfalva), Küküllővár, Sajósárvár, Szebenvár; délen: Bácsvár, Harámvár, Kevevár, Hunyadvár, Marosvár és északon: