F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

SZEMLE - Bóna István: Az Árpádok korai várairól. Debrecen, 1995. (Németh Péter)

Tolmácsvár, Barcsvár, a nyugati határszélen: Locsmánd, Sopron, Mosón, Pozsony, s nevéből ítélve Vasváron, amelyek ugyan bizonyosan nem egyidőben épültek, de ugyanazon felismerés jegyében születtek, ez pedig az ország vagy az adott országrész védelmének a megerősítése volt, azaz a régészeti kronológia - amely a legtöbb esetben biztos időrendet nem adó edénytöredékekre épül (nem tekintve a környezet régészeti emlékeit) - mellett figyelembe kellene venni a történelmi adatok tágabb horizontját. Például mikor volt szüksége az országnak Abaúj, Zemplén, Szabolcs, Bihar várainak emelésére, kik ellen védték ezek a várak a keleti országrészt? Csak 1068-ban, 1085-ben, 1091-ben volt rájuk szükség, mert csak ezeket az esztendőket ismerjük a történeti forrásokból, mint országpusztító betörések éveit? Nem merülhet-e fel, vajon oly felhőtlen volt például a 10. századi magyar-besenyő viszony? Gondoljunk csak Bíborbanszületett Konstantinosz ama mondatára, miszerint „a besenyők is meg tudják támadni a türköket, s őket alaposan kifosztani Vajon 948 körül csak a honfoglalás előtti helyzetre gondolt itt a tudós császár? Ugyanis mindenféle teóriát félretéve, ha csak a régészeti leleteket, s azok társadalomtörténeti értékét tekintjük, akkor igazat kell adnunk Révész Lászlónak abban, hogy a 10. század első felében a Felső-Tisza-vidékén volt a fejedelmi székhely, amely a század közepén szűnt meg, illetve került át az Esztergom-Veszprém-Székesfehérvár-Óbuda nevével jelzett térségbe. Vajon nem képzelhető-e el, hogy a 950-es évekig fennállt nagyfejedelmi székhely védelmére földvárakat is építettek? Kisebbeket ugyan, mint a ma fennállók és láthatók, amelyeknek 2. építési periódusa (magasítása) valóban a 11. század második felében történt meg. Sajnos, még azokon a helyeken is, ahol a földvár belsejében régészeti kutatás folyt, a 9-10/11. századra keltezett vastag, tehát tartós használatot bizonyító rétegsort a sánc építésével csak elméletileg kötötték öszsze, az összefüggések régészeti bizonyítása elmaradt, például Bihar esetében.

5 Egyébként egy évtizede Bóna István is hasonlóképpen gondolkodott.

6 Éppen a bihari várról írva jutott arra a felismerésre, hogy „a magas földsáncokra emelt gerendaföld falakkal körülvett várak építése nem magyarázható csupán belső politikai szerveződéssel". A besenyő veszélyt helyezve előtérbe, vélte úgy: „Az egyelőre csak nyomokban ismert gyepűvédő erődrendszer a Keleti-Kárpátok mentében éppúgy a félelem és a védelem tanúbizonysága, mint a Tisza, Körös és Maros alföldi bejáratainál emelt erődök: Szabolcsvár, Biharvár és Marosvár, avagy az al-dunai kapuban Krassóvár". Kár, hogy a szerző a bevezető részekben erről az általa is fontosnak tartott írásáról teljesen elfeledkezik! S végezetül még egy szempontra kell a figyelmet felhívni. Igaz ugyan, hogy a IV. Castrum Bene Konferencia szervezői kísérletet tettek arra, hogy a keleti szláv (orosz) területek várépítészetéről is szóljon valaki. Erre a kitűnő szlavista filológust, Font Mártát (JPTE) kérték, aki becsületesen eleget is tett a feladatának: történész létére áttekintette a régészeti irodalmat, s állította össze dolgozatát, amelynek konklúziója Bónáéval megegyező: szintén a fejedelmi udvarok létrejöttével, tehát a 10. század végén, all. század elején vagy még később épültek az első föld-fa erődítmények, a górod-grad-ok. A legújabb összefoglalás

7 sem igyekszik az esetek többségében (Csernigov, Halics, Novgorod-Szeverszkij, Ljubecs, Visgorod, Putyival, Belgorod, Voiny) ennél korábbi időpontot adni, de például Kiev, Perejaszlav,