F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1995/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1995)

KITEKINTÉS - Interjú Thomas Kellmannal, az Alsó-szászországi Műemlékvédelmi Intézet területi felügyelőjével (Készítette F. Mentényi Klára)

Az egyházi műemlékgondozásban való bekapcsolódásra, hozzájárulásra valamint a tartományi és szövetségi tulajdonban lévő műemlékekért felelős, a körzeti közigazgatási hivatalokhoz* telepített felsőfokú műemlékvédelmi hatóságok munkájában való részvételre gyakorta túl kevés időnk marad. A „konzervátor" elnevezés - amely egyébként a mi igencsak más nyelvi és történelmi hagyományokkal sújtott „felügyelő" szavunknak megfelelő munkakört jelent - azt sugallja, hogy az ezen a területen dolgozó szakemberek legfontosabb törekvése az egyes épületek megőrzésére irányul. így van ez valóban? - A gyakorlati műemlékvédelemmel foglalkozókra alkalmazott „konzervátor" megjelölése az állami műemlékvédelem szervezetének 19. század közepi kezdeteire megy vissza, és az egy időben szinonimaként használt „területi felügyelő" (Bajorország) kifejezéssel szemben gyorsan általánosan elfogadottá vált. A műemlék fogalom kapcsolódása az eredeti építészeti szubsztanciához, mint a történeti információ hordozójához vörös fonalként húzódik végig a műemlékvédelem történetén Németországban. Még ha igény és valóság továbbra is gyakorta állnak egymással eklatáns ellentmondásban, a ránk maradt állomány konzerválása, „öregedési" folyamatának valamennyi jelenségével együtt a műemlékügy deklarált céljai közé tartozik. A műemlékvédelemnek önmaga bemutatása során továbbra sem sikerült a széles nyilvánosságot (beleértve a helyi politikusokat és közigazgatást is) meggyőznie arról, hogy az épület szépségét szem előtt tartó javítások, a városkép gondozása, az áthelyezés és a rekonstrukció egy gyakorlati műemlékvédő számára nem magától értetődő megoldások, hanem pusztán peremterületek vagy kivételes esetek. Nálunk, Magyarországon egy épület műemléki szempontból történő védetté nyilvánítását általában a területi felügyelők kezdeményezik. Önöknél ki a kezdeményező, és milyen törvények védik a már listára került műemlékeket? - Először az Alsó-szászországi Építésügyi Szabályzat (1973) írta elő, hogy a szövetségi tartomány egész területére vonatkozó műemlékjegyzékek készüljenek. Ezt az Alsó-szászországi Műemlékvédelmi Törvénybe (1978) átvett követelményt (4,5 §) rendeletekben és irányelvekben tovább részletezik. Elméletileg egy építészeti emlék védelme nem függ attól, hogy az épület mint olyan már listára került-e. A törvényhozó abból indul ki, hogy egy objektum műemléki minősége önmagában rejlik, és azt mint objektív tényállást csak fel kell ismerni. Az ilyen, a műemlék jellegéről történő értesítési eljárás a nyilvánosságban sokszor félreértésekhez vezet. A szükségszerűen nem tökéletes jegyzékeknek (az épületállománnyal együtt a műemlék fogalma is állandó, ám természetes változásnak van kitéve) azt a jellemzőjét, hogy ezek első orientációs segédeszközként szolgálhatnak magánszemélyek vagy állami szervek számára, nem ismerik fel. A jegyzék bővítésének, azaz addig nem ismert műemlékek jegyzékbe történő felvételének lehetősége mindenkor biztosítva van. Minthogy a műemlékjegyzékbe történő felvétel egy tisztán szakmai döntés, illetve megállapítás, a tulajdonost nem szokás meghallgatni. Bármely magánszemély vagy köztestület benyújthat a jegyzéket vezető műemléki szakhatósághoz olyan indítványt, hogy egy építményt vegyenek fel az építészeti és kulturális emlékek jegyzékébe.