F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

TANULMÁNY - Dethard von Winterfeld: Műemlékvédelem és művészettörténet

munkát a 18. századi ablak- és nyílásformákról vagy véretekről? Az egyetemi professzorok többnyire képtelenek osztozni abban az örömben, amit e mellékesnek vélt dolgok tényleges megmaradása jelent. Az egyetem és a műemlékvédelem sajnálatos módon ebben is elszakadtak egymástól. E negatív mérleg ellenére épp az utóbbi időben többen is hangsúlyozták a művészettörténet jelentőségét a műemlékvédelemben.

4 A műemléki érték felismerésében és a műemlékek kijelölésében sok tekintetben továbbra is messzemenőkig a művészettörténetre támaszkodunk. A művészettörténet segítségével indokoljuk meg és - ha a nyilvánosság érintett szegmentumában ezzel kapcsolatos kétely merülne fel - védelmezzük meg valamely épület műemléki mivoltát. Végezetül a művészettörténet korábban figyelmen kívül hagyott műemlék-típusok újradefiniálásához is hozzásegít.

5 Ennek során a művészi minőséget illető szubjektív ítélet már csak akkor játszik szerepet, ha azt széles körben végzett, tudományos igényű összehasonlítások teszik bizonyossá. Sokkal súlyosabban esik latba az emléknek a történeti fejlődésben elfoglalt helye, amelyet általánosságban és az adott helyre való tekintettel is meghatározhatunk. Itt még egyszer el kell ismételnem azt közhelyet, hogy a műemléket történetisége konstituálja. Történeti valóságosságát a műemlék az idő hagyta nyomok és autentikus felülete révén nyilvánítja ki. Ennek mondanak ellent azok a - múzeumokban és a műemlékvédelemben egyaránt gyakori - restaurátori beavatkozások, amelyek eredményeként a történelem-formálta állapot elvész. A történelem-formálta állapottal kapcsolatos kérdések az egyetemi művészettörténetben általában nem játszanak szerepet, mivel azt csak az „eredeti állapot" érdekli. Mivel a törvényhozó, a műemlékesek többségével egyetértésben (és ellentétben mondjuk Franciaországgal), lemondott arról, hogy a műemlékeket rangsorolja, ezért a törvény kizárólag a műemlékiséggel foglalkozik, amelynek meghatározása jogi szempontból egyértelmű.

6 Az eltérés az egyetemi művészettörténettől e ponton is alapvető. Hogy a kutatás tárgya - általánosságban véve vagy akár jogi értelemben - műemlék-e, s ezáltal érdemes-e arra, hogy megóvják, és ha igen, mely feltételek megléte esetén - nos, ez olyan kérdés, amelyet a tiszta tudomány rendszerint nem tesz fel magának; éppoly kevéssé egyébként, mint azt, hogy az általa végzett kutatás közérdekű vagy, miként ezt néhány éve mondták, „releváns"-e. A műemlékvédelemnek viszont pont a közérdek az alaptétele, s erre hivatkozik az összes jogszabály is. Ahogy a művészettörténet igényli azt, hogy tárgyait gyűjteményekben és múzeumokban gondosan őrizzék, ugyanúgy szüksége van a műemlékvédelemre is. Lévén kutatói szak, rá van utalva arra, hogy folytonosan faggassa tárgyát, amely az adott esetben nem más, mint az eredeti. Újra és újra bebizonyosodik, hogy egy épület átfogó és mindenre kiterjedő vizsgálatával sem lehet a dolgot elintézettnek tekinteni, mivel egy, legfeljebb két generációnyi idő elmúltával a kérdések újrafogalmazódnak, s azokra a választ ismétcsak az eredetiből kell kihüvelyezni. Mindez rendkívüli mértékben visszahat a szakmára. Ki gondolta volna 30-40 évvel ezelőtt, hogy a középkori épületek vakolt és festett eredeti felületeinek kérdése egyszer majd ilyen nagy jelentőségre tesz szert? A színes fotó elterjedése és vele a kortárs művé-