F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)
MŰHELY - Jánó Mihály: A székelydályai református templom kutatása
kolatdarabok arra utalnak, hogy az elpusztult, négyszög alaprajzú román kori szentély nagy felületen festve volt, akárcsak a fentiekben ismertetett hajó. Az általunk vizsgált, korábban már bolygatott talajrétegből embercsontok, cserépedény töredékek kerültek elő. Összetörve, de valószínűleg eredeti helyükön — a szentély északi és délkeleti sarkában —, a falak tövében találtunk két kisebb, madártojás maradványokkal teli cserépkorsót, amelyek a korai templom építésének áldozati emlékei lehetnek. A lebontott szentély járószintje valamivel magasabban fekszik, mint a hajó lapos kövekkel kirakott régi padlója. A szentélyben végzett kutatás során az 50 cm szélességben kitört keleti fal mentén előkerült egy lapos, faragott kő, amely a régi oltár mensájának vagy pedig egy sírkőnek töredéke lehet. Egy jobbára bolygatott emberi csontvázat és koponyát, amely a szentély délkeleti sarkában, kb. 80 cm mélységben feküdt, a későbbi, szakszerű kutatásra gondolva óvatosan visszatakartunk. Tájékozódásunk során megállapíthatóvá vált, hogy a román kori szentély északi és déli falára építették rá később a ma látható gótikus szentélyfalakat, északon kb. 40—50 cm, délen pedig kb. 70 cm szélességben szabadon hagyva a visszabontott korábbi falakat. Ennyivel lett szélesebb az új szentély. A régi szentély — valamiért áttört — keleti fala, ha visszabontva is, de természetesen szabadon áll, hiszen a gótikus építmény keleti fala ettől mintegy 3,5 méterre emelkedik. E két fal között húzódik az a kőrakás, amely a karzat pilléreinek alapozásául szolgált. A szentély és a hajó déli falcsatlakozásánál feltártuk a korábbi diadalív kő alapjait, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy a 19. században legalább 70 cm szélességben bontották vissza a régi diadalív kő falazatát és egy keskeny, téglából épített köpenyfallal adták meg a diadalív mai formáját. Itt találtunk egy 48,5 cm széles faragott vállkövet, amely a régi diadalív része volt. Végül igazolódva látszott a hajdani krónikás 1844-ben legyezett azon megjegyzése, miszerint 1842-ben megtörtént „... a Templom két része közt igen szélesen lefüggő Géber leszedése.' 77 A hajó régi járószintjének megállapítása végett a déli kapu küszöbénél ástunk le, mintegy 50 cm mélységben. Itt egy 115 x 58 cm nagyságú kőlap feküdt, valószínűleg lépcsőfoknak szolgált, tőle 20 cm mélységben azonosítottuk a kővel kirakott román kori járószintet. A déli fal mentén húzódó kutatóárokból kiszedett törmelékanyagban igen sok középkori, freskós vakolattöredék került elő, ezek a Szent György-legenda falképének maradványai. A kutatás eredményeinek összegezése Az írott források valamint a részleges régészeti ásatás és falkutatás eddigi eredményei alapján a templom építéstörténete a következőképpen bontakozik ki. A kétsejtű román kori épület, amelyből mára már csak a hajó kőből emelt északi és déi fala valamint a nyugati fal csonkjai maradtak meg, a 13. században épült. Erre enged következtetni a korai, egyenes záródású szentély és annak megmaradt,
