F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

EGYHÁZTÖRTÉNET ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM - S. Lackovits Emőke: Az útszéli keresztek és szobrok egyháztörténeti jelentősége: a vallásos világnézet hordozói

A 20. századi feszületek alkotják a negyedik csoportot, ahol az eklektika „stílus és díszítésbeli zűrzavarral" ötvöződik (68-69. kép). Az alaptípusok mintha megszűntek volna, a különböző stílusirányzatok jellemző jegyei azonban keverten jelen vannak. E csoportban található a legtöbb piéta-feszület, piéta-kereszt, s a magyar szenteknek — Szent István, Szent Imre, Szent Erzsébet —, mint mellékalakoknak a megjelenése is erre az időszakra tehető. A keresztszárak általában egyenes vonallal, ívesen (félkörív), vagy karéjosan (három karéj) záródnak valamennyi típusnál, típusonként kisebb vagy nagyobb változatosságot mutatva. Általában hasáb alakú kő alapzatra került a felirati mező, amelyre az állítás évét, az állíttatok nevét és az állítás indítékát írták fel, koronként változó betűtípussal. Az állíttatok neve és az indítóok megnevezése úgy jelenik meg a felirati mezőkben, mint református közösségeknél az úrasztali térítőkön, vagy az úrasztalán az ajándékozók neve, illetve az ajándékozás indítéka. Fekete János szerint a kereszteken alulról felfelé haladva hármas szerkezeti tagolódás figyelhető meg, ahol: az alsó rész az alvilágra, a bűnre, a halálra emlékeztet, a középső rész imádkozó mellékalakjai a földi lét megjelenítői, míg a felső rész a szenvedő Krisztus felmagasztosuló alakjával az égre utal, a kereszt útján való üdvözülésre hívja fel a figyelmet.

22 Az alkotók A feszületek és szobrok készítőiről jelenleg még rendkívül keveset tudunk. Megjelenésük kétségtelenül összefügg a helyi vagy a környékbeli kőfaragó céhek létesítésével, a kőfaragó mesterek tevékenységével. Tudjuk, hogy például Veszprém megye területén 1510 és 1872 között 69 féle céhszervezet működött, s közülük a kőfaragók három illetve négy szakmás (ács-kőfaragó-kőműves, ács-cserepes-kőfaragó-kőműves) céhek tagjai voltak.

23 Pápán a 17. század elején és közepén, 1703 és 1760 körül, Zircen a 18. század végén, 1780 körül vannak adatok a kőfaragók jelenlétére, tevékenységére vonatkozóan. A céhszervezet bomlása után elszaporodtak az egyéni mesterek által birtokolt és üzemeltetett kőfaragó műhelyek.

24 Ezek a mesterek és műhelyek kb. 40—60 km-es körzetekben látták el környéküket. A rezi kőfaragók tevékenységét vizsgálva erre a következtetésre jutott Hála József.

25 Ezt erősítik meg Réthelyi Jenő kutatásai is,

26 valamint a temetők kő sírjeleinek vizsgálata. Jelenlegi ismereteink szerint a Bakonyban és a Balaton-felvidék területén: Pápán, Veszprémben, Keszthelyen, Sümegen, Rezin, Várvölgyön, Balatonalmádiban voltak nagyobb körzeteknek dolgozó kőfaragó műhelyek és mesterek. Ugyanígy nagyobb körzeteknek dolgoztak Székesfehérvárott, Győrött, Sopronban, de a Dél-Dunántúlon is. Mindezekre vonatkozóan ma még rendkívül hiányosak az ismereteink. Azok a mesterek, akik feszületeket készítettek, sok esetben szobrokat is faragtak, sőt, voltak, akik csak a szobrok és feszületek készítésére specializálódtak.

27 Megrendelőik többségben falusi közösségek és parasztemberek voltak. Ugyanez mondható el a kisebb települések: mezővárosok, falvak mestereiről is.