N. Dvorszky Hedvig - F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991)

KIÁLLÍTÁS - Horler Miklós: Schulek Frigyes emlékkiállításának megnyitója

ezt nem a gótika szolgai utánzásának elősegítésére tette, hanem az abban felismert szabadabb és kötetlenebb gondolkodásmód elsajátítására, amelyben egy új, és általa előre látott modern építészeti gondolat csíráit vélte felfedezni. Bár Viollet-le-Duc a modern építészetet kereső törekvéseivel végülis magára maradt, a forradalmi gondolatok, a merev tradíciók leküzdésére, szerkezeti újításokra irányuló törekvések kifejezője a gótika maradt, még akkor is, ha a századvég eklektikus stíluskeveredésében kénytelen volt osztozni az akadémizmusból fakadó neoreneszánsz és neobarokk sorsában. Ezt a kort a mi korunk művészettörténeti iskolái a legutóbbi időkig megvetették és elutasították. Napjainkban a 20. század egyre embertelenebbé váló változásaitól megrettent társadalom kezdi újra felfedezni és újra értékelni. Ez az újraértékelés akkor is helyes és jogos, ha időnként keveredik a jövőtől visszarettenő és a múltba vágyó nosztalgiával, mert hozzájárul a mögöttünk lévő út tisztánlátásának kialakulásához és ezáltal egy igazibb jövőkép formálásához. Schulek Frigyes induló életpályájának érzésvilágát meghatóan fejezi ki egy itt kiállított ifjúkori rajza: romantikus szépségű, elhagyatott tájban ekhós szekéren utazó magányos csoport, az előtérben düledező kerítéskapuval, ahová az utasok igyekeznek. A romantika ismerős témája: az utazás az ismeretlen felé a természet és a múlt titokzatos világában. A kor és a korszellem mellett meghatározója volt életének a hely ahová született: a Monarchia Magyarországa, amelynek jellegzetes fia volt: Pesten született, majd Orsován, Lőcsén, Debrecenben és Pesten végezte iskoláit s innen került Bécsbe a Művészeti Akadémiára. Megfordult a Monarchia különböző vidékein, aztán Németországban, Olaszországban és Párizsban is, míg végül 29 évesen, élményekkel telve hazatért Pestre. Magyarságának megindító kifejezői önéletrajzából azok a sorok, amelyekben arra emlékezik, amikor hazatérését követően az ulmi Münster építkezéseinek vezetőjévé akarták meghívni: „Tagadólag válaszoltam, mert nem akartam egész életemet a külföldön lekötni, főképpen pedig azért, mert többet véltem használhatni hazámnak, ha itthon maradok és közreműködöm abban a nagyszerű újjá alakításban, melyhez a haza mindegyik hű fiának teljes erővel hozzájárulnia kell." Hogy ez a vallomás nem csak futó felbuzdulás volt, azt tanúsítja önéletírásának egy másik szakasza, melyben a Műemlékek Országos Bizottsága építészeként végzett hosszú és küzdelmes éveinek munkájáról számol be ilyenképpen: „Én is oda vittem élet tevékenységem, lelkesedésem nagy részét, abba a nagy temetőbe, amely számára nincs megígérve feltámadás; de azért mégis, két évtizeden át folyton látva azt az elhagyatottságot vagy értelmetlen kezelést melyben műemlékeink ország szerte sinlődnek, hazafiúi kötelességemnek ismertem az állhatatos kitartást e nagy nemzeti jelentőségű ügy érdekében. Ha nem sikerülhetett, - sanyarú anyagi helyzetünk mellett - az érdeklődést nagy tettekben nyilvánuló magasan lobogó lángra éleszteni, legalább hamu alatt pislogó parázsként, fenn kellett tartani a melegség forrását: az eszményi törekvést."