N. Dvorszky Hedvig - F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991)

KIÁLLÍTÁS - Horler Miklós: Schulek Frigyes emlékkiállításának megnyitója

Horler Miklós SCHULEK FRIGYES EMLÉKKIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA Napjainkban Európa-szerte mindjobban megélénkül az érdeklődés a századforduló kora iránt, mintegy keresve az eredetét, magyarázatát annak az új kornak, amelybe a huszadik századdal beléptünk. Ez a kor: a tudomány és technika kora, egyes történetfilozófusok szerint történelmi szerepében a szerszámok és a tűz felfedezésének korszakához hasonlítható. Szellemi alapjai a 18. század végéig nyúlnak le, és kibontakozása 19. század végén kezd hirtelen felgyorsulni. Érthető tehát, hogy a századvég és a századelő, mint egy nagy történelmi korszak fináléja és egy új kor nyitánya, az egymásbaömlő folyamatok bonyolult disszonanciáival egyre jobban érdekli a huszadik század végének emberét. így van ez az építészet történetének és elméletének területén is, ahol az elmúlt száz év változásainak megértése egyre nehezebbé válik és mindinkább követeli a visszatekintést a közeli múltba, az átalakulás folyamatának új megvilágításokban való vizsgálatát. Az az építészeti környezet, amelyben ma élünk, nagyobb részben ebben a korban jött létre, és ma egyre több kérdést vet fel korunk számára az abban való továbbélés lehetősége, alkotásainak értékelése és a múlt által megalkotott környezet továbbfejlesztésének mikéntje. Éppen ezért van nagy jelentősége annak az évek óta folyó szisztematikus munkának, amellyel a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Elméleti Intézete azoknak a kiemelkedő, korszakos jelentőségű személyiségeknek alakját és munkásságát állítja időről-időre előtérbe, akik a múlt századi építészeti közgondolkodás alakítói, mai környezetünk meghatározó alkotói és köztük egyesek a műegyetemi építész-oktatás megalapozói voltak. így idézték fel konferenciák és kiállítások keretében 1988-ban Henszlmann Imre, 1989 tavaszán Steindl Imre, majd ugyanez év decemberében Hild József emlékét, hogy ez alkalommal a századvég Steindl mellett másik nagy egyéniségének: Schulek Frigyesnek életét és életművét tárják elénk. Bemutatott nagyjaink egymást követő generációk képviselői voltak, így rajtuk keresztül az egész 19. századi magyar építészet történetének folyamatába betekintést nyerünk. A megemlékezések egyben mindig évfordulókhoz is kapcsolódtak, így Hild esetében születésének 200 éves-, Henszlmann Imrénél halálának 100 éves-, míg Steindl és Schulek esetében születésük 150 éves évfordulójára jelentenek megemlékezést. Amikor tehát itt ma Schulek Frigyes alakja előtt tisztelgünk az őt megelevenítő kiállítás megnyitása alkalmából, ezeket a történelmi összefüggéseket is fel kell idéznünk, nem utolsó sorban pedig azokat a személyes kapcsolatokat, amelyek Schulek Frigyest Henszlmann Imréhez és Steindl Imréhez fűzték. Mindhármuk élete ugyanabban a korszakban gyökeredzett, amelyben az akadémikus klasszicizmus találkozott és küzdött a középkorhoz, egzotikumhoz, természetihez vonzódó romantikus felfogással. Ebben a küzdelemben végülis a romantikus szellem bizonyult alkalmasabbnak arra, hogy az új, modern gondolatok bizonyos csíráit kihordja. A purista műemlékfelfogás pápájának kikiáltott Viollet-le-Duc is az akadémizmussal szemben érzett leküzdhetetlen ellenérzéseinek alapjáról fordult a gótikus építészet tanulmányozása felé, mindvégig vallva, hogy