Koppány Tibor: A Sümegi vár és a Devecseri kastély reneszánsz kőfaragványai (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 7. Budapest, 1995)

A devecseri kastély reneszánsz kőfaragványai - I. A kastély kutatása

Esterházy család akkor tulajdonos grófi ága építtette át késői barokk formájára, a 19. század végén pedig Voyta Adolf pápai építész alakította át ismét az Esterházy család megbízásából.

1 Az 1974 és 1976 között három szakaszban és rövid ideig, egy-két hétig tartó kutatás és annak 1980-ban történt utolsó része is e sorok írójának irányításával történt. Abban végig résztvett Koppány Tiborné építésztechnikus és 1974-ben Pusztai László művészettörténész. A rendelkezésre álló idő és az OMF székesfehérvári építésvezetősége által nyújtott munkaerő a kastély épületeinek teljes mértékű kutatására nem volt elegendő, még a főépület feltárása sem volt befejezhető, a melléképületekben pedig csak tájékozódó jellegű munkálatok folyhattak. Az utóbbiakban egyébként még a helyi és járási hivatalok egy része működött, ezért csupán részleges kutatásuk volt elvégezhető. A kutatási munkát az is nehezítette, hogy a megye által készíttetett felmérési rajzok pontatlanok voltak, s miután azokba a kutatási eredmények egyértelműen nem voltak rögzíthetők, a főépületet újra kellett mérni és rajzolni. Az épületkutatást nem kísérte régészeti feltáró munka, az eredmények ezért sem terjedhettek ki mindenre.

2 A kutatás megkezdése előtt, a főépület újramérése közben maga a ház részleteinek megismerése nyújtott támpontot. A külső vakolat 1974-ben is hiányos volta lehetővé tette az északnyugati sarkon korábban megismert, másodlagosan befalazott reneszánsz kőfaragványok újbóli szemrevételezését. Ennek nyomán megállapítható volt, hogy a tört kőből készült épületnek ezt a sarkát nagyobbrészt téglából falazták, a pince nem nyúlik alá, az épületrész tehát újabb toldás. Ugyanakkor az is kitűnt, hogy a délkeleti, belsejében a felső szintre vezető lépcsőházat rejtő sarok szintén téglából épült és későbbi, abban azonban nem voltak másodlagosan elhelyezett korábbi kőfaragványok. Mindennek alapján azt is meg lehetett állapítani, hogy az épület hátsó traktusa már teljes hosszában állt, amikor az első még csak mindkét végén rövidebb formában létezett (120. kép). Az első traktus két szélső, téglából falazott helyiségének emeleti falaiban már ugyanolyan kőkeretes barokk ablakok voltak, mint az épület többi homlokzatán, ami azt jelezte, hogy ezt a két sarkot a lépcsőházzal együtt a 18. század végén építették. Az előzetes szemrevételezés és a három nyáron át folytatott kutatás során, az épület legalsó, részben földszinti, részben annál mélyebb pinceszakaszai, valamint az emeleti szint helyiségei és azok falainak elhelyezkedése alapján végül is megállapítható volt, hogy a déli épületrész a legkorábbi. Az előtér már említett csigalépcsője és annak gótikus ajtókerete (122. kép), borda nélküli keresztboltozata, valamint az előtérből nyíló, pince jellegű helyiség két vaskos hevederíwel három szakaszra osztott dongaboltozata felett az emeleti szinten is három helyiség helyezkedik el. A mindebből kialakuló alaprajz olyan T betűre emlékeztető ház egykori létét mutatta, amely előtt - a belső közlekedést biztosító csigalépcsővel - egyetlen helyiséget tartalmazó „toldalék" állt. A feltételezéseket a kutatás első két esztendőjében a részletek tisztázásával minden szempontból sikerült bizonyítani. A főépület két szintjén előkerültek azok a falelválások, amelyek egyértelművé tették, hogy a főépület első periódusában a két hevederíwel három szakaszosra osztott, pince jellegű földszint felett háromosztatú lakótér volt, amelynek középső helyisége előtt - ahogyan az a padlástér kutatása során kiderült - kétemeletes torony állt. (120. kép) Ez az épület, mindkét szintjének alaprajza, elvben rekonstruálható tömege és kevés gótikus részlete alapján, késő középkori eredetűnek bizonyult, bár építésének kora pontosabban keltezhető részletek hiányában nem volt rögzíthető. A régészeti feltárás elmaradása miatt környezete ismeretlen maradt.