Koppány Tibor: A Sümegi vár és a Devecseri kastély reneszánsz kőfaragványai (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 7. Budapest, 1995)

A devecseri kastély reneszánsz kőfaragványai - I. A kastély kutatása

Az emeletes és tornyos, háromosztatú nemesi kúriát toldották meg később észak felé, mind a két traktusban az első periódus földszintjénél jóval mélyebb, itt is két-két hevederíwel három szakaszra osztott pincével. A pince fölé a hátsó traktusban ismét háromosztatú helyiségsor, az első traktusban pedig a torony mellé épített egyetlen hoszszú terem került. (120. kép) Az első periódusú épület háta mögött is készült egy ugyancsak három kis helyiségből álló toldalék. Ennek az udvar szintjén megfigyelhető alapfalai régészeti feltárás hiányában csak feltételes következtetésre adtak lehetőséget. A külső falak részletes vizsgálata alapján az is megállapítható volt, hogy a jelenlegi második emelet eredetileg nem létezett, ott az első periódus tornyának magasságában tömör attikafal zárta az épületet, amely mögött a két traktusnak megfelelően, egymással párhuzamosan kettős nyeregtető fedte az egészet. A két nyeregtető közötti csatorna esővízét az épület déli és északi rövidebb végének közepén megtalált, kőből faragott vízköpő vezette ki. A második periódusú bővítés a későbbiekben ismertetett kutatás során megtalált, illetve az északi homlokzaton már 1953-ban megfigyelt korai reneszánsz kőfaragványok alapján a 16. század első felére helyezhető. A melléképületek részleges kutatása bizonyította, hogy a kastély területét övező kőfal, felső részén lőrések sorával, a második periódusú építkezés alkalmával, a 16. század első felében készült (123. kép). A délnyugati sarokban álló, földszintes melléképület a késő barokk időszakában, a 18. század végén épültnek minősült, amelyben eredetileg a konyha és annak mellékhelyiségei helyezkedtek el. A külső fal északi oldalán álló toronyról kiderült, hogy alaprajzában ötszögű, emeletes, kisméretű bástya volt, felső két szintje azonban a 19. század végén épült. Az udvari oldalára épült emeletes épületrész és az annak két oldalán elhelyezkedő földszintes szárnyak ugyancsak már a 19. század végi építkezésből származtak, a nyugati oldalon ahhoz csatlakozó nagy kapu pedig a 18. század végéről. Végül az 1975 őszére kiürített nyugati szárnyépület déli, szélső szakaszában került elő a 16. század elején épült körítőfal kapunyílása a boltozott kapualjjal és a kapuőrség abból nyíló helyiségével. Magát a kőkeretes, felvonóhidas kapunyílást 1980 nyarán sikerült kibontani (124. kép). A nyugati melléképületnek a kapuhoz csatlakozó, historizáló homlokzatú szakasza szintén a 19. század végi átépítés eredménye. A falkutatás 1974-ben a főépület északi homlokzatának földszintjén, annak nyugati, 18. századi toldalékán kezdődött, egyrészt azzal a céllal, hogy megállapítható legyen a toldás építésének ideje, másrészt a két évtizeddel korábban megfigyelt, másodlagosan elhelyezett kőfaragványok vizsgálata, azok esetleges kibontása érdekében. Ezzel egyidejűleg indult meg a kutatás az előzetes megfigyelés alapján első periódusúnak tartott épületrész emeletének két déli (5-6. számú) helyiségében is. Az északi homlokzat földszintjének sarkán a kilazult és kiemelhető téglák azonnal elárulták, hogy a főépület nyugati sarkainak kitoldása 1790-es számú téglákból, kővel vegyes falazattal készült. Az épület felmérése során már korábban megtaláltuk a faragott tölgyfából készült tetőszerkezet ezzel azonos, az egyik gerendába vésett évszámát. A két évszám támpontot nyújt az épület késő barokk átépítésének idejéhez. A másodlagosan befalazott kőfaragványok első részének kibontása során gótikus, elszedett ablakkeret-, korai reneszánsz tagozású ajtókeret-, ablakkeret- és párkány-töredékek, valamint korai reneszánsz kandallóhoz tartozó kőfaragványok és egy konzol