Lővei Pál: Vas megye 1. Vas megye műemlékeinek töredékei 1. Belsővat - Kőszegszerdahely (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 5. Budapest, 2002)
Vas megye műemlékeinek töredékei 1. - Bevezetés (Lővei Pál)
részen állt a művészeti központként is legfontosabb királyi kolostorok egy része is, elsősorban a még a 10. század végén alapított bencés Pannonhalma, valamint az Óbuda és Esztergom között elterülő, a magyar királyság közepeként medium regni-mk is nevezett Pilis hegységben a ciszterci Pilisszentkereszt, 40 itt helyezkedett el az óbudai és a dömösi prépostság is. A Dunántúl nyugati sávja ezzel a valóban országos, esetenként a határokon is túlmutató jelentőségű területtel csak a legészakibb részén, Sopron és Győr esetében került érintkezésbe, vagyis egyfajta peremterületi lét sokkal inkább jellemezte, mintsem a centrumhoz való szoros kötődés. A török hódoltságból és az ezzel járó pusztulásból való szerencsés kimaradáson kívül - a török birodalom nagyjából a Nyugat-Dunántúl keleti vonaláig terjedt - ennek az újkorra is érvényes határvidék jellegnek köszönhető, hogy a települések igen jelentős mértékben megőrizték középkori egyházi épületeiket, a magyarországi késői romanika falusi templomainak egyik legfontosabb emlékegyüttesét. Ugyanakkor jellemző volt erre a területre a középkor folyamán egy sajátos urbanizációs fejlődés is, ami elsősorban éppen a jelen kötet témáját jelentő Vas megye legfontosabb településeinek egy részére volt érvényes: az országot a középkor végén már sűrűn behálózó heti vásáros falvak közül országos vásár tartására is jogot nyerő, de településképükben a falusias jelleget megőrző mezővárosok helyett itt kis lélekszámú, de városjellegü települések alakultak ki. Ilyen volt a Sopron megyei Kismarton (Eisenstadt, Burgenland), valamint a Vas megyei Kőszeg, de bizonyos megszorításokkal ebbe a típusba sorolható a királyi kiváltságlevéllel is kitüntetett, ugyancsak Vas megye területén fekvő Vasvár, Sárvár és Körmend is. 41 A Dunántúl fontos és gazdag, szinte kizárólag királyi, Árpád-házi alapítású egyházi központjainak jó része nem a nyugati sávban helyezkedett el, így az esztergomi érsekség, a pécsi, veszprémi és győri püspökség, a székesfehérvári prépostság, a budai (óbudai) társaskáptalan, a dömösi prépostság, a pannonhalmi, tihanyi, pécsváradi, somogyvári, szekszárdi bencés apátság, a székesfehérvári keresztes konvent, a cikádori, zirci, pilisi ciszterci apátság, a margitszigeti domonkos apácakolostor, a későbbi időszakból az óbudai klarissza kolostor, a lövöldi (városlődi) karthauzi perjelség, a budavári társaskáptalan egyike sem. Kivételt képez a Vas megyei Szentgotthárd királyi alapítású (III. Béla, 1183) ciszterci apátsága - ennek épületmaradványai szolgáltatták ajaki kőfaragvány-anyagtól eltekintve a megye legnagyobb leletegyüttesét -, az ugyancsak uralkodói alapítású domonkos kolostor Vasváron (IV. Béla, 1240-es évek), valamint a magánalapítású, gazdag borsmonostori ciszterci apátság (Miskolc nembeli Domokos bán, 1197) egykor ugyancsak Vas megyében (Klostermarienberg, Burgenland). 42 Ez utóbbinak háromhajós, kereszthajós, félköríves apszisú, középkori templomát a jelenleg álló barokk együttes mellett újabban tárták fel (18. kép), 43 egy falsarkot díszítő, leveles díszű fejezete már korábban ismert volt. (19. kép) A Nyugat-Dunántúl a történeti sajátosságokon kívül időnként mindenképpen mutat önálló művészetföldrajzi jellegzetességeket is, így a 13. századi egyházi építészet, a 15. századi terrakotta-műhelyek tekintetében, vagy a 16-17. században, a királyi Magyarország délnyugati sávjaként. Területéből és kőemlékeiből viszont, ahogy arról már volt szó, a Lapidarium Hungaricum 5. és 6. kötete csak egy esetlegesnek mondható részt, a mai Vas megye eredeti építészeti összefüggéseiket elvesztett faragványait emeli ki.
