Horler Miklós: Budapest 1. budai királyi palota 1. Középkori idomtégla töredékek (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 4. Budapest, 1995) (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 4. Budapest, 1998)
A budai királyi palota középkori idomtégla töredékei - Összefoglalás - Jegyzetek
mérmüves frízek, a párkányok és ívsorok rekonstrukcióját fogadhatjuk el. (Gerevich 1966. 395. kép.) Azt, hogy épp ezek az elemek tartoztak össze, a méretek alapján nem lehet igazolni, de az elemek ilyen társítását itáliai párhuzamok bizonyítják. Ezen rekonstrukciók alapján épült meg a BTM állandó kiállításán a párkány alatti díszített felületek kétféle rekonstrukciója. 15. Balogh 1966. 106-108. 116. 118. 132., 50-60. kép., illetve a csak később megjelenhetett tanulmánykötet: Balogh 1975. 83-84.; Balogh 1986. 127-129. 16. Balogh Jolán egyes töredékek stiláris elemzésével is foglalkozott. Néhány eredménye azonban vitatható. A művészettörténészt megtévesztette a Nemzeti Múzeumban őrzött néhány horda és a hozzájuk tartozó zárókő. Ezek a biztosan a 15. század végére és a 16. század elejére helyezhető, kétszer hornyolt típusú darabok az eddigi publikációkban úgy szerepeltek, mint a Hauszmann által talált téglák. Parádi Nándor hívta fel a figyelmemet arra, hogy ez tévedés, ezek az idomtéglák nem a budai várból, hanem a nyugat-dunántúli Sámfáivá (Hannersdorf) templomából származnak. (Parádi Nándor szíves szóbeli közlése. MNM leltárköny 301/1870. 3-5.). A hétágú sugárkoszorú Balogh Jolán által Szent Bernát lángnak nevezett motívuma régebbi Sienai Szent Bernátnál, aki azt Krisztus monogramjánakdíszítésére használta fel. A milánói dóm 1402 körül készült szentélyablakán is láthatjuk (54. kép). A palmetta ebben a formájában sokkal régebben szerepel folyamatosan Itália építészetében, mint a reneszánsz időszaka. Sajnos a címerkoronáról nem tudunk ítéletet mondani, mivel elveszett és fénykép sem maradt róla. Ez az egy darab valóban reneszánsz (de nem Mátyás-kori), mivel a többi téglától elválasztható, bizonyosan reneszánsz harmadik téglacsoportba tartozik. Meg kell még azt említenünk, hogy Balogh Jolán hivatkozott először a boroszlói városházára, mint esetleges párhuzamra, azon az alapon, hogy Mátyás építtette a városháza jelentős részét. Nem mutatta be azonban a városháza idomtégláit és így nem derült ki az, hogy a budai és boroszlói idomtéglák közt semmi hasonlóságot sem találunk. (Bukowski-Zlat 1958.) 17. Gerevich 1971. 46-47. 64-65. XXVIII/75-76. XXIX/77-78. XL/103. XLI/104-106. XLII/1Ö7-108. 110. XLIII/111—112. kép. Ugyanezen nézeteit ismételte meg Gerevich László a Budapest Története I—II. kötetében: Gerevich 1973. I. 388-389., II. 250. 18. Zolnay 1977. 23-24., 41. ábra. 19. Figyelemreméltó két írott forrás közlése is, bár ezek nem idomtégla, csupán téglaépítkezésekről tudósítanak a Zsigmond korból. Az egyik írott forrás 1433-ban Bécsből Budára küldendő faanyagról és téglákról (vagy inkább tetőcserepekről) szól a Nagyboldogasszony plébánia (!) építkezéséhez. A másik forrásban Borbála királynő rendel építkezéseire egy téglaégető mestert 1427-ben. Zolnay félre érti a „lateres vei tegulas in copia maiore" kitéjezést. Ez nem különleges téglára utal, hanem egyszerűen nagy mennyiségű téglát jelent. A mester „combustor seu factor tegularum vei laterum" megnevezése téglakészítő mesternek fordítható és ez a kifejezés sem tartalmaz semmilyen különleges utalást idomtéglára. Ezen kívül Zala megyéből és Szegedről megemlített esetleg párhuzamba állítható idomtéglákat, amelyekről azonban alább látni fogjuk, hogy nem állnak rokonságban a budai darabokkal. (Zolnay 1977. 24.) 20. Duma 1983a. 281-287. ; Duma 1983b. 215 -227. 21. Gerevich 1987. 153. 159. 22. Marosi 1987. 675-676., 1621-1623. kép. 23. Urban 1990. 45-53.; - Munkám készítése közben mutatta be a Budapesti Történeti Múzeum reprezentatív kiállításon a középkori magyar főváros történetét a németországi Braunschweigben. A kiállítás katalógusában röviden összefoglaltam kutatási eredményeimet: Végh 1991. 251-252. 24. A budai királyi palota építéstörténetével foglalkozó legfontosabb irodalom: Gerő 1951; Gerevich 1952. 150-171.; Balogh 1952. Gerevich-Seitl-Holl 1953. 210-218.; Gerevich
