Horler Miklós: Győr-Moson-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 3. Budapest, 1995)

A sopronhorpácsi plébániatemplom - V. Építéstörténet

módosításokkal jártak. E módosítások sorrendjének kérdésében is vitatkozni lehet Dümmerlinggel. A hosszház fő részeinek: a diadalívnek, a főhajónak, a karzatnak, a kapunak és a mellékhajónak egymáshoz való viszonya nem teljesen egyértelmű. Dümmerling következtetései közül nem tartom elfogadhatónak, hogy a nála második periódusként szereplő templomot az alapokig lebontották volna. A diadalívhez kapcsolódó apszisnak felmenő falaiból is megvan két kősor töredéke, amelyek szervesen egybekapcsolódnak a hajó lábazati kvádereivel. (61. kép) A hajó keleti falának belső sarkában a lábazati párkány befordulása látható, és van is egy olyan töredék a kőtárban, amely ezzel a profillal rendelkezik, és ráillik a feltárt ívre. (335.1. kat.sz.) Ezekből következően a diadalívhez kapcsolódó apszis a nyugati kapuzat oldalát is magába foglaló északi homlokzattal megegyező tagolású volt, és azzal együtt épülhetett. Ha ehhez a megállapításhoz hozzávesszük Nováki és Dümmerling azon következtetését, hogy a kapuzat és a mellékhajó egyszerre épült, akkor kirajzolódik egy rövid hosszházzal, de nagy nyugati kapuval továbbá karzattal és déli mellékhajóval rendelkező, keleten apszissal záródó templom képe. Ezeket a részeket tehát nem lehet egymástól különválasztani. A falszerkezet és a tagolás alapján egyértelműen egy következő építési periódusba sorolható a nyújtott szentély. Ez azonban időben nem választható el túlságosan a nyugati részek építésétől a stílusa illetve térszervezési megfontolások miatt.

106 Utóbbin azt értve, hogy a nagy méretű kapuzat és karzat megkívánja, hogy a belső térnek kelet felé legyen folytatása. Feltételezhető, hogy a hosszházban még be sem fejeződött a munka, amikor elkezdték a szentélynégyszög és a hozzá kapcsolódó patkóíves apszis építését. A fenti megállapításokat alapvetőeknek tartom az építéstörténet szempontjából, nem feledve, hogy nyugtalanító problémák sora maradt megválaszolatlanul. Egyik ezek közül az alapfalakban mutatkozó elválások illetve az alap és felmenő falak közötti eltérések kérdése. Erre vonatkozóan a lehetséges építésmenet két változatát vetem fel előrebocsátva, hogy mindkét feltételezésnek komoly hiányosságai vannak. Az egyik változat szerint az alapfalakban mutatkozó elválások nem utalnak perióduskülönbségre, hanem technikai magyarázatuk van: a kapu számára mélyebb alapozást tartottak szükségesnek. A pillérek alatt feltárt alapfalat tarthartjuk azok számára készült sávalapozásnak, és így a kihasasodásokat nem homlokzattagolás alapozásának, hanem a pillérek számára készült vastagításoknak értelmezhetjük.

107 A másik változat nem iktatja ki Dümmerling második periódusát. A Dümmerling által feltételezett, apszissal záródó egyhajós templom felmenő falai is jórészt elkészülhettek, és részben meg is maradhattak. A diadalívpilléreket illetve az északi fal keleti, nagyobbik felét sorolhatjuk ide. Ez esetben a bővítéskor olyan finom munkát végeztek, hogy nemcsak a tagolást folytatták azonos profillal az északi homlokzaton, hanem még a fal varratot is teljesen eltüntették. A déli oldalon talán ennek a korábbi épületnek a maradványa lehet az a lizéna, amelyhez a helyreállítás előtti déli homlokzaton a poligonális falpillér kapcsolódott, és amely eredetileg egy erősen kiugró falpillér volt.

108 Az biztosnak tűnik, hogy a mellékhajónak sem a szegmentíves, sem az ahhoz képest későbbi egyenes záródása nem készült együtt ezzel a falsarokkal. Nem köthető ez a falpillér a szentélynégyszög melletti kápolna építéséhez sem, hanem azt megelőzően már állnia kellett.

109 További probléma a nyugati kapu és a karzatalj eltérő stílusa. A karzatalj támaszait feltehetően az északi és a nyugati fal építésekor helyezték el, nincs jele utólagos voltuknak. A mellékhajót elválasztó nyugati árkád pilléreinek kialakításánál számoltak a kar-