Búzás Gergely: Pest megye 1. Visegrád, királyi palota 1. A kápolna és az északkeleti palota (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 2. Budapest, 1990)

A visegrádi királyi palota kápolnája és északkeleti palotája - VI. A palota pusztulása - VII. Összefoglalás - Jegyzetek

149. Szűcs Jenő: A középkori építészet munkaszervezetének kérdéséhez. BpR XVIII. Bp. 1958. 313-356. 150. Egy ilyen típusú ablakszárkő van befalazva a vár újkori D-i fala külső falsíkjának alsó részébe. 151. Gerevich 1958. 501.; 13. kép. A kolostor újjáépítése 1405 után indulhatott, és legalább a 20-30-as évekig eltartott (Marosi Ernő értékelése: MMTö 2. 1987. I. 532.). 152. A kövek a vár É-i oldalát elfoglal palotaépület pincéjébe bezuhanva kerültek elő. Az épület datálásának terminus post quem-jét a pincelejárat alapozása mellett talált 36 db Zsigmond quarting határozza meg (PámerNóra: A kisnánai vár feltárása MMv V. 1967-68. Bp. 1970. 295-313.). 153. Arányi 1867. VI; XIV/15. ábra. 154. Parádi Nándor: A gyulai vár ásatásának építéstörténeti eredményei. MMv III. 1961-62. Bp. 1966. 135-163., az ablak profilrajza: 149., 202/D kép. Köszönettel tartozom Feld Istvánnak, aki ismertette velem a váron végzett megfigyeléseit és építéstörténeti elképzeléseit. Az É-i palotaszárny, amelynek emeletén a keresztosztós ablakok vannak, mai formájában nem tartozik a vár 1403-1405 közé keltezhető első periódusához, de ezután bármely időpontban megépülhetett. 155. Várdai István kalocsai érsek 1457-ben kapott engedélyt a bácsi vár építésére, 1458-ban említik az építkezést, és 1459-től az érsek már Bácson tartózkodott. A lakótorony egyik lekerekített sarkú ablakán látható Gut-Keled címer is az ő építtetői tevékenységét bizonyítja. (Horváth Alice: Egy magyar humanista, Váradi Péter építkezései. MÉ XXXVI (1987) 57.) 156. RF 30 (1976) 72.; MLkat 1982. 233.; 125 tétel. 157. A zárókő a templomhajó területén, a szentélyzáradéktól 23 m-re került elő. A faragványt levélkoszorúba foglalt, négyeit címerpajzs díszíti. A címer első és negyedik negyede többször vágott, második és harmadik negyedében az Anjouk liliomos címere - itt kisebb és nagyobb liliomok váltakoznak egymással. A négyeit magyar-anjou címer használatának datálásával legutóbb Bertényi Iván foglalkozott (Bertényi 1986. 62-64.). Cáfolni próbálta azt a tételt, miszerint a négyeit pajzs csak Károly Róbert idején, aztán pedig Zsigmondtól kezdve használatos a magyar heraldikában. Az általa felhozott példák - Gélre herold 1370-80 körüli címerkönyvének ábrája, valamint Margit hercegnő 1359-es pecsétje nemcsak azért vitatható értékűek, mert külföldön születtek, hanem azért is, mert mindkét esetben a négyelést szükség szülte: hiszen öt illetve három címert kellett egy pajzsban egyesíteni. Ezzel ellentétben a visegrádi zárókövön, az országalmán és a CNH II. 33. dénár magyar-anjou címerén a kétfajta mező megduplázása teljesen öncélú, éppúgy, mint Zsigmond címerhasználatában. A CNH II. 33-as dénárt közlő Érdy Kálmán mindössze azért keltezte azt Károly Róbert korára, mert úgy találta, hogy az érmen lévő király fej hasonlít a többi Károly Róbert érem királyfejére. Érdy, úgy tűnik, csak rajzról ismerte az érmet, máskülönben észre kellett volna vennie, hogy az igen primitív kidolgozású veret semmi hasonlóságot nem mutat a többi Károly Róbert éremmel (Érdy Kálmán: Kiadatlan magyar érmek az Anjou királyok korából. AÉ XIII (1879) 393-394.). Schulek Alfréd fel is figyelt erre a különbségre, de a veretet mégis meghagyta Károly Róbert érmei között, Réthy László meglehetősen zavaros kombinációját elfogadva, 1308. elé keltezte (Schulek Alfréd: Vegyesházi királyaink pénzei és korrendjük I. Károly Róbert. NK XXV (1926) Bp. 1928. 186.). Valójában egyetlen olyan érv sem merült fel, amely alapján az érem Károly Róbert-kori datálását elfogadhatnánk. Éppúgy szóba jöhetne Nagy Lajos, de még inkább - az érem ritkasága és gyenge kivitele miatt - a rövid idegi uralkodó II. Károly, esetleg fia, a trónkövetelő Nápolyi László. Az országalma címeréről Bertényi igen figyelemreméltó tényt közöl: a címer első és negyedik liliomos negyedében háromormú vörös tornagallér lebeg (Bertényi 1986. 63-64.;