Horler Miklós: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988)

Horler Miklós: MAGYARORSZÁG ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYZETKÉPE

egy-egy műemlékhelyreállítás kapcsán a feltárt kőtöredékek a helyszínen, a műemlékhez kapcsolódóan kapnak végleges helyet részben kiállítás, részben tanulmányi raktár formájában. Ezekben az esetekben a megyei múzeum felügyelete alá való helyezés feltétlenül helyes. Nem világos azonban a szövegből, hogy csak a nyilvános kőkiállításra kerülő anyagokra vonatkozik, vagy a műemlékhez tartozó kőanyag egészére. Ezzel kapcsolatban szükséges volna annak rögzítése, hogy ilyen esetekben a teljes kőanyag helyszíni megőrzését kell biztosítani és annak kiállításra nem kerülő részére is megfelelő színvonalú tanulmányi raktárban kell helyet biztosítani. Ez azért volna fontos, hogy az egy-egy műemlékhez tartozó kőanyag lehetőleg egy helyen, egy kezelőnél legyen megőrizve és az anyagok szétszóródását a továbbiakban el lehessen kerülni. A kőtöredékeknek magával a műemlékkel összefüggésben való elhelyezése és bemutatása egyébként kívánatos és helyes minden olyan esetben, ahol erre a helyreállítás során megfelelő színvonalú megoldást lehet biztosítani. A kőtöredékeknek a műemlékkel együtt való bemutatása elmélyíti és gazdagítja magának a töredékesen maradt műemléknek az élményét és lehetővé teszi a töredékeknek az épülettel együtt való tanulmányozását. Minden ilyen megoldás hozzájárulhat annak az egyébként nem eléggé publikus ténynek a tudatosításához, hogy az építészeti kőtöredék nem egyszerűen műtárgy, hanem egy építészeti alkotás szerves alkotórésze, amely csak véletlen folytán vált el attól, és csak azzal összefüggésben nyeri el teljes értelmét. Végül örvendetes a rendelkezésnek az a része, amely előírja, hogy a kőtárban elhelyezett és leltárba vett faragványok leíró kartonjait és műszaki rajzait a megyei múzeumban kell elhelyezni, és azok másolatait meg kell küldeni az Országos Műemléki Felügyelőségnek, csak ennek végrehajtása a gyakorlatban nincs biztosítva és ellenőrizve. A rendelet életbelépése óta eltelt hat év alatt ugyanis egyetlen leltári karton nem érkezett az OMF-hez. Itt kell megemlíteni azt a problémát, amelyet már a tíz évvel ezelőtti helyzetképben is felvetettem, hogy a művelődési miniszter 153/1966. (M.K.14.) MM sz. utasítása a múzeumok nyilvántartási szabályzatáról, amely részletesen szabályozza a múzeumi tárgyak legkülönbözőbb fajtáinak leltározási módját, és összesen 14 féle leltárfajtát különböztet meg az anyag jellege szerint, egyetlen utalást sem tartalmaz építészeti töredékek leltározásának módjára vonatkozóan. Ez a helyzet azóta sem változott és a kőtöredékeknek mind specifikus múzeumi tárgyaknak saját egységes leltárutasítása máig sincs, ami önmagában is kifejezi azok bizonytalan helyzetét a múzeumügyön belül. Másrészt az egységes leltári módszer hiánya maga is megnehezíti az anyagban való tájékozódást, ott is, ahol valamilyen leltár készült. Ilyen leltárutasításra feltétlenül szükség volna, és azt a műemlékvédelemmel egyeztetett formában kellene megfogalmazni. Az épülettöredékek védelmével kapcsolatos jogi kérdések kapcsán kell felhívni a figyelmet végezetül egy olyan veszélyes jelenségre, amely megint csak a műemlékvédelem és a múzeológia egyeztetett intézkedését teszi szükségessé. Az utóbbi idők műemlékhelyreállításai során mind többször kerül sor műemléképületek épületszobrászati részleteinek cseréjére. Ezek során nem egyszer olyan kiemelkedő művészi értékű szobrokat távolítanak el egyes műemlékekről, amelyek — ha a helyszínen nem is tarthatók fenn, feltétlenül megőrzendők az épülettel kapcsolatos eredeti képzőmű-