Horler Miklós: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988)

Horler Miklós: MAGYARORSZÁG ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYZETKÉPE

A kiállított anyag egyharmada különböző 18.sz.-i kőemlékekből állt, melyek részben Majzinger Károly kerecsendi plébános 1830-ban összegyűjtött anyagából származtak. Talán nem véletlen, hogy a barokk kőemlékek értékelésének ilyen egyedülálló korai megnyilvánulásával éppen a magyar neobarokk központjában találkozunk.

40 1934-ben találtak rá Esztergomban a középkori királyi palota maradványaira, melyek 1938-ig tartó feltárása és helyreállítása új fejezetet indított a középkori kőtöredékekkel való tudományos foglalkozás történetében. Nem csak az itt egy helyen talált töredékek addig soha nem látott mennyisége és építészettörténeti értéke miatt kiemelkedő az esztergomi leletek jelentősége, hanem azért is, mert itt történt először kezdeményezés a feltárt leletek azonnali tanulmányozása és feldolgozása útján azok eredeti összefüggéseibe való visszahelyezésére is a műemlékrestaurálás eszközeivel. A Gerevich Tibor (1882-1954) és Lepold Antal (1880-?) tudományos irányítása mellett Lux Kálmán és Lux Géza tervei szerint Várnai Dezső (1910—1975) részvételével megvalósult munka több ezer töredék tanulmányozása útján több mint ezer építészeti elemnek eredeti helyére való visszaépítését tudta megoldani. Ez a nagyszabású munka mutatott új utat a magyar régészet, építészettörténet és műemlékvédelem számára az építészeti töredékek feltárása, feldolgozása és tudományos hasznosítása lehetőségeinek irányába. A helyreállításhoz kapcsolódóan a vissza nem helyezhető töredékek egy részét helyszíni kőkiállításon mutatták be, ezzel is példát nyújtva a kőanyagnak műemlékhelyreállításhoz kapcsolódó kezelésére, még akkor is, ha az anyag nagyobb része hely és pénz hiányában raktárban maradt.

41 Az esztergomi munkákkal csaknem egyidőben készült a székesfehérvári királyi bazilika maradványainak további feltárása, romkertben való bemutatása és ezzel öszszefüggésben a töredékeknek reprezentatív kőtárban való kiállítása. Ami szempontunkból megint különös jelentőséget ad ennek a munkának, az éppen az a módszertani koncepció, amely a bazilika egykori művészi formáit őrző kőtöredékek méltó bemutatásának a feltárt falmaradványokkal azonos fontosságot tulajdonít. A rombadőlt építészeti alkotást tehát nem választja mesterségesen ketté a helyszínen konzerválható romfalakra és az azoktól elszakítva, tőlük távol valamely múzeumban megőrzendő kőfaragványokra, hanem a kettőt egymással összefüggésben teszi hozzáférhetővé. Az 1936—38 között készült munkákból a romok feltárását és konzerválását Lux Kálmán végezte, az új kőtárépületet Lux Géza tervezte s bennük a kőanyag kiállítását Dercsényi Dezső (1910—1987) rendezte.

42 Az így létrejött együttesben hazánkban először valósult meg egy külön erre a célra épült kőtárépület, ami nyolcvan évvel ezelőtt Kubinyi Ágostonnak, a Nemzeti Múzeum első igazgatójának elképzelése volt a múzeumkert peremén. Esztergom és Székesfehérvár egyidejűleg, egymással összefüggésben állított példát a romemlékek konzerválása és töredékeik bemutatása két szélső határesetére: a nagyrészt fennálló épületromnak töredékei visszahelyezése útján való kiegészítésére, illetve az alapjaiig lepusztult épület maradványainak formai részleteivel, töredékeivel együtt való helyszíni megőrzésére. Mindkettő az építészeti töredékek tudományos jelentőségére és a romok értelmezésével kapcsolatos műemléki értékére világít rá, kifejezve, hogy az építészeti alkotás esetlegesen széthullott alkotóelemei egymástól elválaszthatatlan szerkezeti és morfológiai egységet képeznek. A budapesti majd esztergomi és székesfehérvári eredmények nyomán 1937-ben