Horler Miklós: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988)

Horler Miklós: MAGYARORSZÁG ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYZETKÉPE

Hasonlóképpen az előd emléke iránti gesztusként őrizhették meg Vácott Báthori Miklós címeres köveit és a Jagelló címeres ballusztrád-pilléreket, míg az egykori püspöki palota reneszánsz loggiájáról származó ballusztrád osztópillérek másodlagos beépítése az 1762—74 között épült új székesegyház szentélykorlátjaként feltehetően az 1761-ben az esztergomi Bakócz-kápolnával foglalkozó Canevalenak a klasszikus reneszánsz stílus iránti érzékenységével magyarázható. Egészen sajátos, egyedi jelenség, a tudatos kőemlék-gyüjtés egyik korai megnyilvánulása Majzinger Károly kerecsendi plébános barokk-lapidáriuma. Majzinger korábban Pyrker János (1772-1847) egri érsek titkáraként dolgozott a művészetkedvelő főpap mellett, majd kerecsendi plébános lett s amikor az új székesegyház építése érdekében a régi, barokk kori székesegyházat 1830-ban lebontották, annak köveiből, valamint az érsekkert ugyancsak lebontott rokokó nyárilakából szekérszámra vitette a szobrot, vázákat, ballusztrádkorlátot, és egyéb faragott köveket Kerecsendre, s azokból a plébánia kertjében lapidáriumot alakított. A kövek egy része később volt káplánjának: Bartalos Gyula c. kanonoknak hagyatékából az érseki líceum múzeumába került. A gyűjtemény maradványai szétszórva máig is a kerecsendi plébánia udvarán vannak. Nyitott kérdés, hogy ennek a különös, egyedülálló esetnek az indítékai Eger barokk hagyományai iránt megnyilvánuló nosztalgiában, esetleg a barokkos-romantika valamely korai felvillanásában, vagy más, egyéni motívumokban keresendők.

13 A 18—19.SZ. fordulóján kezdenek kibontakozni a magyar nemzeti kultúra megalapozására irányuló törekvések s köztük az addig főúri, főpapi vagy gazdag középnemesi kezdeményezések nyomán létrejött tudományos és művészeti gyűjtemények anyagának a közművelődés számára való nyilvánossá tétele. Az országos közgyűjtemények létrehozása felé az első, történelmi jelentőségű lépés 1802-ben történt meg, amikor gróf Széchenyi Ferenc (1754-1820) a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Könyvtár megalapítására felajánlotta magángyűjteményét. Ez az anyag aztán 1836ban többszörösére nőtt Jankovich Miklós (1773—1846) a kiemelkedő polihisztor, műgyűjtő, régész és történész hatalmas gyűjteményének átvételével. A Magyar Nemzeti Múzeum létrejöttével kaptak első ízben közgyűjteményi kereteket a hazai kőtöredékek is és nyílott meg a lehetőség kőemlékek rendszeres gyűjtésére. Rómer Flóris (1815—1889) visszaemlékezéseiből

15 tudjuk, hogy József nádor a Nemzeti Múzeum felépülte után a birtokain található kőemlékeket mind Pestre küldte, és az utazásai során talált hasonló leleteket is a múzeumba juttatta, megvetve ezzel a Nemzeti Múzeum kőtárának alapjait. Egyes darabok már korábban is a múzeumba kerültek, így az egyik legrangosabb szerzemény: az 1803-ban a székesfehérvári bazilika területén kiásott Szent István szarkofág, melyet megtalálása után - más kövekkel együtt — a püspökség kertjében helyeztek el, majd 1814-ben szállították be a Nemzeti Múzeumba.

16 A Jankovich-féle gyűjteménnyel kerültek a múzeum birtokába az első Mátyás-kori reneszánsz faragványok, így egy madaras, indadíszes vörösmárvány falpillér, egy MATHIASR(EX) feliratú négyszögű talapzat, valamint a közismert Mátyás-címeres kapuoromzat.

17 A Nemzeti Múzeumban a 19.sz. közepére mintegy 300 db-ból álló kőemlék gyűlt össze, nagyrészük római, kisebb részük középkori és reneszánsz; de az új múzeumépület megépülte után sem jutott számukra sem kiállítási lehetőség, sem meg-