Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Mezősiné Kozák Éva: Adatok a nagygeresdi r. k. templom építéstörténetéhez

közül a keleti maradt meg jó állapotban, csak belső nyílását szélesítették a 17. században, de 1773-ban, amikor elkészült a Szent István-oltár, elvesztette funkcióját. A 13. századi párkány lefaragottan maradt meg a templomon, formailag már nem rekonstruálható. A szentélyen a téglákat állítva, a hajóban fektetve helyezték el. A déli homlokzaton a párkányt alul kék festés keretezte. A nyugati homlokzaton a falazástól elütő egyenes téglasort figyelhetünk meg, amelyet szintén lefaragtak, így kiképzése nem rekonstruálható. A párkányzat nagyon alacsonyan helyezkedett el, a déli kapukeret felső záródása átnyúlt a párkányon. A 13. századi templombelső terét terrazzó burkolat fedte, maradványait a hajó északkeleti szögletében találtuk meg. A 18. században a járófelületet téglaburkolattal fedték. A középkorban a szentélyt boltozat, a hajót síkmennyezet fedte. A padlószinttől 512 cm-re előkerült a régi famennyezet nyoma, amely sokáig funkcionált. Az 1766-os visitatio „stokatura" mennyezetet említ. Valószínű, hogy az 1755-ös tatarozás idején a régi mennyezeti deszkára erősítették a bevakolt nádrétegű lefedést, az ún. stukatúr mennyezetet. Az 1780-as egyházlátogatás már rossz állapotban lévő deszkamennyezetről ír, bizonyára a felerősített stukatúr mennyezet tönkrement. A hajó komolyabb lefedésére 1780 után, de feltehetőleg az 1829-es tatarozás idején került sor. A belső tér ekkor csehsüvegboltozatot kapott. A 18. századi torony és a nyugati homlokzat közötti részen vizsgáltuk a falazatot (12. árok). A nyugati homlokzat kőalapon, kőlábazaton állt. A felmenő falazat egy része sárga agyagpalából készült. Középen fél tégla nagyságban 3. kép. A templom északkeletről, helyreállítás után