Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)
Tamási Judit: Jövőnk forrása. A kuturális örökség, mint nemzeti erőforrás
pel szembeni „kulturális ellenállás" egyik fegyvere. A 21. század csúcstechnológiájával létrehozható virtuális valósággal szemben kizárólag a spontán módon ható, intenzív térélmény képes felvenni a versenyt. A múlt emlékeinek anyagi valóságukban történő megtapasztalása, átélése reményeink szerint képes lesz olyan ellensúlyt képezni, amely lehetővé teszi, hogy gyerekeink ne csupán a plázák világában, a fogyasztásközpontú társadalom „tárgykultúráján" nevelkedjenek. E folyamat velejárója, hogy a kulturális örökség bebocsátást nyer mindennapi életünkbe. Feltétele a kulturális örökségi elemek élő funkciójának megtalálása az integrált védelem jegyében. Az integrált védelem 7 mint a kulturális (elsősorban az épített) örökség továbbélését jól szolgáló módszer a ránk hagyományozott értékekből indul ki, de jól körvonalazott funkcionális, fejlesztési célokat szolgál. Valójában egy meghatározott fejlesztési cél keresi helyét, lehetőségeit a történeti környezetben. Az integráció ez esetben tehát a kulturális örökségi értékeknek a jelenbe való-és a jövőben is ható - integrációját jelenti. A kulturális örökséget úgy kell „újraéleszteni", hogy közben a mindennapi élet, a 21. század embere igényeinek is helyt kell adni: egyszerre kell élővé és élhetővé varázsolni. i Az új paradigma: a környezetvédelem A nemzeti kulturális örökség közösségépítő erejének felhasználása a népszerűsítésen, ismeretterjesztésen túl a tulajdonosi és közösségi felelősségtudat erősítését, a nemzeti múltjukra büszke, abból építkező és annak emlékeit a sajátjukként őrző állampolgárok „kinevelését" foglalja magába. Nemzeti kulturális örökségünk őrzőinek feladata ma nem kevesebb tehát, mint hozzásegíteni a polgárokat ahhoz, hogy „látni és érezni tudjanak", múltjuk tárgyi emlékeivel élő kapcsolatot alakítsanak ki, és a kulturális örökség emlékeit beemeljék hétköznapjaikba. Ebben az átalakulásban a kulturális örökséghez fűződő viszony társadalomszervező erőként mutatkozik meg, azaz lehetőséget kínál arra, hogy egy a zöldmozgalmakhoz hasonló társadalmi mozgalom szerveződjék rá. Az örökségvédők számára mintaként az a környezetvédelem szolgálhat, amellyel szemben néhány évtizede még érzéketlen volt politika és társadalom egyaránt, de amelynek képviselői napjainkra társadalmi erővé küzdöttek fel magukat, és elérték, hogy az általuk képviselt értékek, szempontok mára bármely fejlesztés, beruházás esetén megkerülhetetlen tényezővé váltak.
