Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)
Somorjay Sélysette: Mementó a barátnak. Egy 18. század végi selmecbányai emléklap
létről is fogadjon hallgatókat. A selmeci diákélet rituáléja német mintára alakult ki és egyes vonásai még a soproni és miskolci utód egyetemek hallgatóinak körében is gyakorlatban voltak. 3 A „burschenschaft" meghatározója mindenesetre a barátság gondolata volt. Az akadémikusok szigorú hierarchiára épülő zárt közösséget alkottak. Gondjuk volt egymásra éppúgy, mint az akadémiajó hírére. A szegényebbek számára gyűjtöttek, a betegeket egymást váltva éjjel-nappal ápolták és szórakoztatták. Mulatozási napokon - szerdán és szombaton - „saufcomissaerium" járta a kocsmákat és gondoskodott arról, hogy részeg akadémikust az utcán ne lehessen látni. Természetesen a három és fél éves tanulmányi idő végeztével a búcsú is szertartásosan zajlott. A „veterán" diákok már hónapokkal a távozás előtt megkezdték a „valétá"-t, libasorban járták a város utcáit és kocsmáit, alkalomhoz illő diákdalokat énekelve: „Als bemosster Bursche zieh ich aus, adieu Behüt dich Gott Philisterhaus, adieu Zur alten Heimat geh ich ein, Muss Selber nun Philister sein, adieu Muss Selber nun Philister sein, adieu Im nächsten Dorfe steig ich ab, adieu Trink noch mit euch ein glaschen Wein, adieu Und dann ihr Brüder sey's, weil's muss Das letzte Glas, den letzten Kuss, adieu Das letzte Glas, den letzten Kuss, adieu"' A verssorokból érezhető, hog)' a búcsú fontos érzelmi momentum volt a diák életében. Nemcsak azért, mert a szorosan együtt töltött évek után legtöbbször örökre szólt, hanem azért is, mert a diákévek leteltével életük eg)' idegenben töltött - tapasztalatszerző, vándor - korszaka zárult le. E tekintetben a Selmecbányái diákévek ugyan azt jelentethették eg) 7 fiatalember életében, mint a 16. századtól elsősorban a protestáns ifjúság körében a magasabb műveltség elsajátításának szokásos módja, a pelegrinációs egyetem látogatás. A pelegrinációs kultúra remek emlékei azok az úti noteszek, amelyekben a vándordiák útjának nevezetes állomásairól bejegyzéseket gyűjtött." A könyvecskék egyrészt bizonyították, hogy az utazó valóban személyesen találkozott a korszak egyegy neves egyéniségével, másrészt azonban a diák barátságok megörökítését is szolgálták a diákélet szépségek-nehézségeit felidéző, felirattal ellátott kis festmények és rajzok. Találunk köztük olyat is, amely az idézett verssorral összecsengve a város határában csókkal búcsúzó diáktársakat ábrázol, mögöttük a várakozó úti hintóval. Az úti albumok új könyv műfajként - album amicorum - jelennek meg a 16. század második felében. A koraiak egybekötött, előrenyomtatott lapokat tartalmaztak, a címer helyével, néha egy-egy klasszikus, vagy bibliai idézettel, amelyet csak alá kellett írni. A 18. századtól kezdve az úti notesz inkább az utazó feljegyzéseit tartalmazza, s ebbe utóbb, a hazaérkezést követően, kötteti azokat az emléklapokat, amiket útja különböző állomásain kapott. Az emléklapok megjelenése már a műfaj egy új variánsának, az emlékkönyvek divatjának kezdetét jelzi. Az album amicorum és az emlékkönyv között lényeges különbség, hogy a szöveg az előbbiben - bár természetesen utal a bejegyző személyére - lelki útravalóul szolgál, míg az utóbbiban kifejezetten a bejegyző személyének állít emléket és jellemzően nem készül szükségszerűen külföldi út során.
