Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Cabello, Juan – Simon Zoltán: A kékedi kastély 17-19. századi építéstörténetéhez

10. kép. A kastély délkelet felől helyreállítás után 30 cm-el megnyújtották, míg a kisméretű ablakfülkék parapetfalát - most már egé­szen a padlószintig - keskenyebbre bontották vissza. A megrongálódott áthidaláso­kat kicserélték. Az új téglalap alakú fülkés ablakok - a régi füles keretelés helyett ­egyszerű, a vakolatban bekarcolt, fehér meszelésű keskeny keretet kaptak. Ezzel egy időben új ablaknyílásokat is vágtak a falban. Az ablaknyílásokba új, feltehetően ket­tős asztalosszerkezetek kerültek. 7 " A gazdasági épület emeletének kisméretű lőrése­it 4-4 téglalap alakú ablak váltotta fel. Udvari tornácát elbontották, bejárati ajtaját pedig elfalazták. Az emelet megközelítésére az épület déli végéből egy keskeny lép­csőházat választottak le. 71 A földszint félköríves lezárású nyitott bejáratát elfalazták, majd abban egy téglalap alakú ajtónyílást képeztek ki. Hasonlóképpen jártak el a ke­leti oldalon lévő, szintén félköríves lezárású bejárattal is. 7 ' Feltehetően a század vé­gére befejeződött az árok feltöltése. A már feleslegessé vált különálló északi lépcső­tornyot elbontották, befalazták a hozzátartozó - földszinti és emeleti - bejáratokat. Az északi homlokzat tengelyében egy fejet formázó zárókővel összefogott kosárív­vel lezárt, kőkeretes kapuzatot helyeztek el. A kőkeret feletti timpanonmezőben he­lyezték el a Zombory család címerével ékesített címerpajzsot. 73 (4. kép) Végezetül, az épület homlokzatai un. kanálfröccsös technikával készült szürke színű höbörcsös fe­lületű vakolatot kaptak. Az épület széles holkerrel tagolt főpárkányát ugyancsak fe­hérre meszelték. Az északi szárny nyugati belső tereinek falait fehér, illetve világos­szürke meszelésekkel fedték. Ugyancsak fehérre meszelték ki a gazdasági szárny földszinti helyiségeit és emeletét. Azonban az északkeleti torony földszinti terének és a csatlakozó szobának falait már a 18. század végén panorámás, tájrészleteket áb­rázoló kifestessél díszítették. (5. kép) A keleti és a déli szárnyak szobáinak boltozata­in (nagyrészt itt maradtak meg) feltehetően a 19. század második felére keltezhető díszítő jellegű kifestések láthatók. 7 ' (6. kép) 1863-ban a kastély már Melczer Ferenc fiági örökösének, Melczer Andor tábor­nagynak a birtokában volt. Valószínű, hogy az ő birtoklása alatt építették át roman­tikus stílusban a kastély északi és déli homlokzatát. 75 (7-8. kép) Ezután már csak né-

Next

/
Oldalképek
Tartalom