Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Déry Attila: Tartószerkezetek korai méretezési elvei és megoldásai

tervező és kivitelező szerep is immár végérvényesen kettévált. A tervezők ekkor már fogódzót keresték épületeik szerkezeteinek méretezéséhez. Az objektív méréseknek azonban nem voltak még elvei. Csak a század második felére terjedtek el olyan tervezési elvek, amelyek a felhasznált anyag és a geometriai méretek függvényében igyekeztek meghatározni a célszerű méreteket. Lassan tisztázódtak olyan fogalmak, mint a megengedhető igénybevétel, a külpontosság és a kihajlás. Ám még ekkor is természetes volt, hogy a típus feladat megoldható a szabályzat alapján; a szabályzatok pedig általában rögzítették a falvastagságokat. Kezdetben a méretezés a céhes időszak tapasztalataira épült. Alapja az a felfogás volt, amely a fal stabilitását a vastagság függvényének tartotta. Az alább ismertetett megoldás gyakorlatilag egész Európában alkalmazott módszer volt, amely az egyenlő háromszögek elvére épült. Lényege, hogy tartalmát bármely gyakorló építési vállalkozó, építőmester, pallér felfoghatta és különösebb számítás nélkül ki is szerkeszthette. E számításban ab a fal hossza, ac a fal magassága. E magasság felosztható 8, 10, vagy 12 részre, a fal tervezett állékonyságának függvényében. Ha egy részt „felrakunk" a magasságra és onnan egyenest húzunk az átfogóra, a metszéspontban (d) megkapjuk a fal magassághoz illeszkedő vastagságát. A ced derékszögű háromszögben cd?- = ce

2 + ed

2 Az egyenlet jobb oldalának két ismeretlen tagja van. A ced és a cab háromszögek hasonlósága révén azonban az alábbi arányokat állíthatjuk fel: ce : ca = cd : cb Ebből ce = ca ' cd cb egyenletet behelyettesítve az első képletbe és egyszerűsítések után az alábbi formulához juthatunk: ed

2 = cd

2 ca

2 + ab

2