Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Kertész Pál: Az athéni Akropolisz védelmének mérnökgeológiai-környezeti elemei

szabta az egyes elemek méreteit és alakját. Talán ezért is észlelünk a görög templomokban annyi eltérést a lefektetett szabályoktól. Az épületszerkezet stabilitását eredetileg az építő-tervező kellő mértékben biztosította, a jelenlegi feladat az, hogy a romként maradó épületrészek stabilitását is biztosítani kell. A vízszintes erők felvételére szolgáló vascsapokat már megemlítettük, megjegyezzük, hogy azok eredeti ólomszigetelése a rozsdásodást a jelen időkig meggátolta. (Az újkori vasbetétek azért okoztak jelentős kárt, mert a szigetelés tökéletlen volt. Ma a megerősítéshez titánból készült elemeket alkalmaznak). A márvány építőkövek megmunkálása és jóformán hézagmentes, kötőanyag nélküli illesztése csak az illeszkedő felület külső 2-3 cm-nyi lecsiszolásával történt. Az építmény eredeti szerkezetével és légköri környezetével, utólagos hatások nélkül szinte korlátlan ideig állandó lehetett volna. Az utólagos hatások közül jelentős lehet a földrengés természeti hatása, a víz, a napsütés és a légkör hatása. A mesterséges hatások közé sorolhatjuk a termikus hatást (tűzvész), a robbanást, valamint a jelenlegi, mintegy száz év óta számítható periódusban a rezgéseket és a légszenynyeződés különféle módozatait. E hatások közül az épület szerkezetét bonthatja meg a földrengés, a tűzvész, a robbantás. A légköri hatások csak megbontott szerkezeteket ronthatnak tovább és emellett lényegesen változtathatják a kőanyagok külső felületét. E hatások és az ellenük való védekezés az utóbbi évtizedekben jelentős kutatási munkálatokat indított meg. A Parthenon pusztulását általában az 1687. évi ágyútűz-okozta robbanásnak tulajdonítják. Az utóbbi évek tűzkárosodási kísérletei arra engednek következtetni, hogy a robbanás csak azokban a kőelemekben okozhatott jelentős rombolást, amelyek egy korábbi tűzvésznél már jelentős hőkárosodást szenvedtek. A márvány és a mészkő különösen érzékeny a tűz hatására. A pentelikoni márvány kőzetfizikai sajátságait évtizedek óta sokan vizsgálják, de csak egy vizsgálat ismeretes az eredeti beépített kőanyagon. Az Akropoliszról származó, alaktalan pentelikoni márványtömbből kivágott próbatesteken elvégzett vizsgálatok eredménye (Zambras 1988): nyomószilárdság 77,8 MPa hajlító-húzószilárdság 18,4 MPa dinamikus rugalmassági modulus 42,9 GPa A légszennyeződés-okozta károsodásokat általában igen jól ismeri már a műemlékvédelem. A felületi elváltozásokban az Akropoliszon is a kéntartalom játssza a legfontosabb szerepet, azonban a gipsszé való alakulás néhány sajátságosságot is mutat. A legfontosabb ezek közül az, hogy a gipszes kéreg kialakulása után ott, ahol a csapadék a kőzet felületét nem éri (és így nem távolítja el a már kialakult kérget) a kéreg megmarad és a kőzet gipszes felülete őrzi meg az eredeti, esetleg művészileg kialakított felszínt. így a gipszes kéreg másutt szokásos eltávolítása helyett itt arra irányultak részben sikeres kísérletek, hogy hogyan lehet ezt a kérget megőrizni (konzerválni), azaz a repedések keletkezését megakadályozni. Hasonlóan sajátos a kettős kéreg kialakulásának feltételezése és kísérleti igazolása (Skoulikides 1988). A kísérletek során a kőzeten kialakuló kérget galvánelemként vették számításba, ahol a CaCO

s a negatív pólus, a gipsz az elektrolit és a levegő+víz+SO.^ a negatív pólus. A kísérletek és az elméletek azt bizonyították, hogy a bevonatok ezt a folyamatot nem befolyásolják, ezért az athéni Akropoliszon mindezideig nem engedték meg semmilyen vegyi anyag felhordását, sem víztaszító, sem védő sem pedig szilárdító kezelésként.