Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Marosi Ernő: Pentimenti. Korrekciók a 14-14. századi művészet képén

csétművészetben) nehezen határolható el a késői Anjou-kor hagyományától, másként kifejezve: semmilyen ónálló arculatot nem mutat. Ugyanez az - inkább általános történelmi összbenyomásnak nevezhető - tényező teszi valószínűtlenné és elfogadhatatlanná a Zsigmond-kori budai szobrok 1395 tájára javasolt datálását. Hasonló okokból valószínűbb, hogy - a sodronyzománc-technika legkorábbi datált emlékének, a drezdai Harcias Frigyes-díszkardnak 1424-es dátumát is tekintetbe véve - a váradi Szent László-fejereklyetartó készítése nem 1406, az előző ereklyetartó pusztulásának közelébe, hanem 1420 tájára tehető.'"' A Zsigmond-kori udvari művészet önálló arculata kialakulásának, a stílusváltásnak nyomai a konstanzi zsinatról való hazatérése után, 1419 táján mutatkoznak. A régészeti és történeti eredményeken kívül a visegrádi és a budai 14. század végi - 15. század eleji építészet megváltozott képe mindenekelőtt építészeti tipológiai - alaktani megfontolásokon alapul. A Búzás Gergely által újonnan körvonalazott, Buda jelentős épületeit tartalmazó kör indiciumai sajátos, kanellúrázott lábazati posztamensformák, illetve profilmegállítás-típusok. A módszer lényegében az 1950-es évektől kezdve, Gerevich László körében kidolgozott osztályozás folytatása, egymásnak olykor ellentmondó következtetésekkel. Egyszer a „hazai kőfaragóknak" tulajdonítható „grafikus szílusú" faragványcsoportról s az újabban, a század második évtizedének végén érkezett svábföldi mesterekhez köthető stílusváltásról van szó,

67 más alkalommal arról, hogy „nincs sok értelme a profilokat a negatív vagy pozitív tagozatok alapján osztályozva, a grafikus vagy például a körtetagos típusokat külön stílusként értékelni".

68 Az eredet jelzésére szolgáló párhuzamok köre igen hosszú: a 14. század közepe tájának dél-németországi emlékeitől, Ulrich von Ensingen köréig terjednek, s igen különböző stílusú épületeket, épületrészeket foglalnak magukba. A kört kibővítik Tóth Sándornak hasonló morfológiai elemekre hivatkozó, a kassai Szent Erzsébet-templomot tartós (az óbudai klarissza-templomtól tartó) budai kapcsolatok eredményének, egy „budai-kassai stílus" emlékének beállító elemzései.

69 Önként adódik a következtetés: a tagozattípusok stiláris tanúsága korlátozott, mégpedig elsősorban a fent idézett fejtegetés értelmében, mivel a kőfaragómunka technikai készletéhez tartoznak. A kronológiai tekintetben eredményesen alkalmazott kritérium művészettörténeti tekintetben inkább nivelláló, az építészet stiláris különbségeit elmosó tényezőként működik. Az Anjou-kor utolsó korszakának és a Zsigmond-kornak új képe, erősen átrendezett emlékanyaga alapján a művészettörténetre újabb differenciálás feladatai várnak. Szükséges lesz a viszonylag egységes és több generációra terjedő emlékanyag további szakaszolása, különös tekintettel a korszak visegrádi főműveinek, a reprezentatív kőfaragóművészet főműveiként változatlan jelentőségű kútarchitektúrákra.

70 Másrészt, markánsabb elhatárolást igényel a Zsigmond nagy palotaépítkezésének kezdetén történt stiláris fordulat is. A tipológiai értelmezés ezeket a fázisokat inkább összemossa. A Zsigmond-korból ma már oly nagy számú építészről, kőfaragóról van tudomásunk, hogy belőlük egy egész építőpáholy is kitelnék. Sajnos, közös jellemzőjük, hogy tevékenységükről, rendeltetési helyükről nincsenek biztos adataink. A korábbi névsorhoz

71 újabb adatok is járultak. A Zsigmond párizsi látogatásának forrásairól szóló áttekintés ismét felhívta a figyelmet arra a „háromszáz leghíresebb mesteremberre", akiket Franciaországból Magyarországra küldött.

72 Takács Imre két szobrász, Petrus Kytel, illetve (özvegye második férjeként is) utódja, Egidius lapicida jelenlétére hívta fel a figyelmet. Ha azonban Egyednek specialis lapicida nostre maiestatis címéből következtetett arra, hogy „nem közönséges építészeti kőfaragók, hanem különleges képzettségű képfaragók lehettek", erre ez nem alkalmas: a „specialis" jelző udvari alkalmazást jelent.

73 Volker Liedke közleménye ugyancsak Zsigmond „római és magyar király" egy kőfaragójával, az 1414-ben Regensburgban fog-