Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

D. Mezey Alice – Szentesi Edit: Az állami műemlékvédelem kezdetei Magyarországon. A Central-Comission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale magyarországi működése (1853-1860)

akik „megfelelő irányú" alapos ismeretek birtokában vannak és akiket műemlékek kutatásával és felmérésével lehet megbízni, ezeket a személyeket kell levelezőknek kinevezni. Ugyancsak nyomatékosan hangséilyozza az Alapszabály a klérussal létesítendő élénk kapcsolatok fontosságát, „hiszen éppen ők azok, akiknek van alkalmuk a nem megfelelő renoválásokat megakadályozni s akiknek a művészetileg kiemelkedően értékes tárgyak vannak a felügyeletükre bízva". Ugyancsak kapcsolatokat kell kialakítani a tanári karokkal és a helységi elöljáróságokkal, hogy érdeklődésüket a műemlékek kutatásának és fenntartásának megnyerjék. Láttuk, hogy a bizottság az egyes országokban és tartományokban konzervátorain és levelezőin át fejtette ki tevékenységét. A magyarországi működés számbavételét tehát a konzervátorok és levelezők személyének áttekintésével kell kezdenűnk. Az 1856-ban közölt lista szerint a budai közigazgatási terület konzervátora Haas Mihály kanonok és népiskolai tanfelügyelő Budán, a kassaié Fábry Ignác kassai püspök, a szepességi közigazgatási területé lovag Siemianowszky Maximilian megyei elöljáró Lőcsén, a nagyváradié Fogarasy Mihály váradi címzetes püspök és kanonok, a sopronié Bitnitz Lajos szombathelyi kanonok, a felső-pozsonyi közigazgatási területé buzini Keglevich János titkos tanácsos és kamarás, Bars megyei földbirtokos, végül az alsó-pozsonyiban Stummer (Ipolyi) Arnold zohori plébános tevékenykedett. Keglevich János 1856-ban meghalt, 1859-re Haas Mihály szatmári püspöki kinevezése miatt lemondott, és levelezői státusban működött tovább. 1860-ban Siemianowszky mondott le, mert más közigazgatási beosztásba helyezték. Egyikük helyére sem neveztek ki új konzervátort. Magyarországi levelező 1856-ban csak kettő volt; báró Balassa Antal kékkői földbirtokos Nógrád megyében és doktor Christian Andreas Zipser, egy besztercebányai leánynevelő intézet vezetője. 1857-ben már szerepel Karl Berger építész és a városi felső-reáliskola rendes tanára Pozsonyból, valamint Storno Ferenc „kéményseprőmester és háztulajdonos" Sopronból, továbbá Florian Menapace k. k. Landesbaudirektor (Buda) is.

12 1859-re kinevezték még Wenzel Merklas lőcsei gimnáziumi tanárt, valamint Ré>mer Flórist Győrből és Paur Ivánt, a Széchenyi grófok könyvtárosát Sopronból, továbbá Dr. J. Glatter „megyei fizikust" Pest megyében. A konzervátorok számának csökkenésével ellentétben a levelezőké tehát folyamatosan emelkedett. Az erdélyi konzervátorok az induláskor Ludwig Reissenberger nagyszebeni gimnáziumi tanár, Martin Sámuel Mökesch fogarasi evangélikus lelkész, Kővári László kolozsvári „literátor", Keserű Mcizes gyulafehérvári kanonok, Timoteus Cipariú balázsfalvi kanonok, Fridrich Müller a segesvári evangélikus gimnázium professzora, Andreas Fink földvári evangélikus lelkész, Pataki Pál a székelyudvarhelyi református gimnázium professzora, Wilhelm Knöpfler marosvásárhelyi körorvos, Traugott Midler besztercei evangélikus lelkész és Lórény József szászvárosi városi tanácsos voltak. 1860-ban betegségükre való tekintettel lemondtak Lórény József és a korábban nem említett Sámuel Frátschkes brassói konzervátor. Az erdélyi levelezők 1856ban Michael Ackner hamersdorfi evangélikus lelkész, Kemény János gróf a Torda melletti Gerendről és a Kolozsváron honos Mikó Imre gróf valódi titkos tanácsos voltak. 1858-1859-ben csatlakozott hozzájuk Torma Károly Csicsókeresztéirról. A magyarországi konzervátorok és levelezők 1856-os listájából feltűnően hiányoznak azok a nevek, amelyek az 1840-es évekkel meginduló magyarországi középkori régiségtani publikációk javarészét fémjelezték. Az ok kézenfekvő: mindannyian részt vettek az 1848-as szabadságharcban. A konzervátornak javasolt sze-