Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Váliné Pogány Jolán: Az építészeti tárgyú rajz és grafika az OMvH Tervtárának tükrében

A veduta (látkép) városképet, nagyobb épületegyüttest, gyakorta a táj részeként ábrázol. Természetesen mint eredendően autonóm festészeti műfaj, önállóságát a későbbiekben is megőrizte. Az alaprajz epédet vagy épédetrészlet vízszintes met­szete, melyet általában a padlóvonal feletti egy méternél, vagy a könyöklők felett, templomoknál a karzat felett, esetenként megegyezés szerinti magasságban vesz­nek fel. Általában az átmetszett síkokat vastag, a felülnézetben látható vonalakat vékony, a metsző sík feletti vonalakat pedig szaggatvajelölik. A homlokzati rajz az épület vagy az épületrészlet külső nézete. A hossz- és keresztmetszet az épület vagy épületrészlet függőleges metszete a belső nézetek jelölésével. A távlati kép epédet vagy épületcsoport homlokzati ábrázolása a perspektíva, az axonometria törvé­nyei szerint. A helyszínrajz épület vagy épületcsoport és a csatlakozó teredet, ut­ca, térhálózat; a térkép nagyobb földrajzi egység felülnézeti ábrázolása. A részlet­rajz az épület egyes, többnyire a felmérő által fontosnak vélt, összetettebb archi­tektonikus elemeinek ábrázolása. Az építészeti rajz hordozóanyaga lehet: rajzpapír, akvarellpapír, selyempapír, japán papír, szalmapapír, hártyapapír, pausz, vászonpausz, karton, viaszosvászon stb. A rajzok készítéséhez a 19. századtól kezve sokféle papírfajtát használtak fel. A famentes papírok állnak leginkább ellen az idő romboló hatásának, ezért eze­ket használták elsősorban rajzolásra. A nagyobb fatartalmú papírok a könyvnyom­tatásnál kaptak szerepet. Az enyvezés mértékével a papír nedvszívó képességét sza­bályozták, amely elvégezhető a papír felületén vagy átitatással, teljes tömegében. A fa-, réz- és acélmetszetekhez puha,jóformán teljesen enyvezetlen papirost lehet csak használni, hogy jól simuljon és fel tudja venni a festéket. Ajó minőségű rajz­papírokat teljes tömegükben enyvezték (a radírozhatóság miatt) és fatartalmúk alacsony volt. A papírokon gyakran találunk vízjelet. A vízjelek a papírgyár vagy a megrendelő jelzései, ezek betűk, rajzok, vagy a kettő kombinációi lehetnek. A víz­jel a papírosgyártás közben készül, a papírosszita lyukait a vízjel formájának meg­felelően betömik, ezáltal itt kevesebb anyag rakódik le. Egy másik, újabb módszer szerint a préshenger, mint egy nyomtató forma a még puha papírosanyagba be­lenyomja a vízjelet, így itt a papír vékonyabb és átlátszóbb lesz. Viszonylag egysze­rű mé)dja a vízjel készítésének, ha a cinkográfia módszerével, bár festékezés nél­kül nyomtatják a papírba. A papír a környezet nedvességét a levegőből is felveszi, a rostok a nedves levegőn megnyúlnak. A rajzoknál és a grafikáknál ez önmagá­ban nemjelentene problémát, de az építészeti rajzok fontos jellemzője, hogy adott léptékben készülnek. A környezeti páraingadozás okozta zsugorodás és nyétlás a nagyméretű épületek nagy léptékű rajzainál, vagy a kis részletformákban gazdag ábrák esetén komoly problémát okozhat. A papír megnyédása egy méteren 6-7 mm lehet. A rajzokon és a grafikákon a méretskála vag)' a lépték általában szere­pel, amely révén a papír méretváltozása nyomon követhető. A technika lehet: ceruza, tus, tusrajz akvarellel, tusrajz temperával, tusrajz la­vírozva, tusrajz hígított tussal, transzparens festés, szénrajz, szépia, biszter, pauzá­lás, pacskolat (domborodó formák lenyomatának készítése), fametszet, rézmet­szet, rézkarc, acélmetszet, litográfia, fotolitográfia, fénynyomat, fénymásolat stb. A tustollrajz szabadkézzel vagy vonalzóval készülő lineáris rajz. Akvarellel, tempe­rával, gyakran másféle vonalvastagsággal emelik ki a falmetszeteket. Hígított tus­sal árnyalhatják-lavírozhatják a távlati képeket, homlokzatokat. A grafitceruza a 19. században terjedt el, előtte grafitrudacskákkal rajzoltak. Az akvarell vízben oldó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom