Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Kaiser Anna: A közjó szolgálatában. A Műemlékek Országos Bizottsága és a főváros

Budapest, V. Március 15. tér, Belvárosi plébániatemplom. OMvH Fotótár neg. sz. 28.175. tészeti hivatal megkapott, hogy „a jelen század kezdeténél régebbi eredetű építmé­nyek ügyében semminemű megbízást el ne fogadjanak, mig az építmény műem­lékszerü jellege tisztázva nincs". 29 Történelmi emlék és műemlék alatt azért legin­kább még mindig a középkor és a reneszánsz emlékeit értik: ebből meríti a his­torizmus építészete formakincsét, ezek rajzait állítja ki a MOB a millenniumi ki­állításon, ahol a kassai, budavári, pozsonyi főegyházak, a soproni Szent Mihály­templom, ajaki templom, Vajdahunyad és Visegrád rajzai szerepeltek, s az első kiadványok közül Myskovszkytól Bártfa műemlékei. Az ezredéves kiállítás történel­mi főcsoportjának épületét annyira megszerette a közönség, hogy azt a főváros 1897-ben átvette s végleges anyagokbéd 1904—1908 között újjáépítették. A századvégen a nagyszabású vállalkozások kritikája is hangot kap már. „Épí­tünk, hogy rombolhassunk, milliomokat fecsérelünk el, hogy lehetővé tegyük ujabb milliók kidobását - ez a leghelyesebb jellemzése Budapest mai fejlődésé­nek" - olvashatjuk, 30 és az eklektika sem lelkesíti már az építészetet: „De kinek is jutna eszébe - hogy analógiát mondjak - valamely holt nyelvet, a zsidé>t, a görö­göt, vagy a latint tovább fejleszteni, tökéletesíteni? Józanul gondolkodó ember­nek, bizonyára nem. Épp ilyen lehetetlenségnek, ily céltalanságnak, ily meddő erőlködésnek tartom azok munkáját, kik a magyar motívumokat, a magyar geni­us szellemét, akár a román, akár a góth, akár a renaissance már századok óta be­fejezett, kijegecesedett formáiba akarják oltani. Mit is keresne az ott éppen most, a mikor egy új renaissance hajnala fakad? Mit keresne az eleven, csodálatosan fa­kadó szellem a holt művészet birodalmában? Nem uraim, nekünk a múltban sem­mi keresni valónk. Itt pezseg előttünk az élet, új művészi igényivel, modern áram­lataival, nemzeti szellemünk csak itt érvényesülhet."-jelentette ki Lechner Odern. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom