Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)

Diana Vukičević – Samaržija: Mittelalterliche Kirchen der Bettelorden in Kroatien

A koldulórendek középkori templomai Horvátországban Diana Vukicevic - Samarzija Földrajzilag Horvátországot két részre, Dalmáciára és Észak-Horvátországra lehet osztani. Ez a földrajzi helyzet, a történelem folyamán, időnként egybeesett az ország politikai tagolásával is. A különböző országrészekben a gótikus stílus másként jelent meg. Észak-Horvátországban az érett és a késő gótika elterjedésében elsősorban a ferenceseknek és a domonkosoknak volt szerepük. Dalmáciában ezek a szerzetesrendek talán még fontosabb szerepet játszottak: ők voltak a stílus letéteményesei végig e stíluskorszakban. Az érett gótika Észak-Horvátországban először a pozsegai (Slavonska Pozega) Szentlélek titulusú ferences templomban jelenik meg, a 13. század vége felé. Újlak (Ilok), Zágráb (Zabreb), Remete (Remetinec), Atya (Sarengrad) és Nekcse (Nasice) templomain keresztül egészen a 16 század első évtizedéig nyomon következő e stílus (pl. Slavonski Kobas). A korai gótika 1205-1211 körül a ciszterciek közvetítésével érkezik Észak-Horvátországba. A zágrábi székesegyház talán a legkiemelkedőbb emléke. Francia eredete miatt ez a stílus más jellegzetességeket mutat, mint a közép-európai érett gótika, amelyet a ferencesek terjesztettek el. Alaprajz és térszervezés alapján az észak-horvátországi érett gótikus templomok alapvető típusa: egyhajós, apszisos, síkmennyezetes hajóval és boltozott szentéllyel. Ez a szerzetesrendi templomokra vezethető vissza. A közép-európai ferences templomok alaprajzi típusát itt az egyhajós, poligonális, támpillérekkel megerősített szentélyzáródású templomtípus helyettesíti; jellegzetesen a hajónál alacsonyabb és keskenyebb szentéllyel. Szlavón területen ez kifejezetten rövid, míg Északnyugat-Horvátországban a középeurópai épületeknél megfigyelhető hosszú szentély az uralkodó; az egész időszakban megtalálható, és az egyházi építészetre általános hatással volt. A ferencesek kevéssé díszített épületein esetenként érdekes kőfaragvány részleteket találunk; ez mindig a feudális uralkodó réteg köreiből kikerülő megrendelő egyéni igényeivel magyarázható, mint pl. Újlakon. Ez a plasztika éppen úgy, mint az alaprajzi elrendezés távolabbi, közép-európai művészeti környezet hatására utal. Valamennyi templomépület ehhez a stílushoz és művészkörhöz kapcsolódik, de esztétikai tekintetben provinciálisnak mondható. Szlavóniában valamennyi kolostortemplom téglából épült. Északnyugat-Horvátországban ezzel szemben törtkőből készültek, ezalól csak a remetinci templom kváderfalazata jelent kivételt. Dalmáciában és a isztriai félszigeten mindvégig a ferencesek és a domonkosok a fő terjesztői a gótikus stílusnak; egészen a 15. század közepéig. Két épülettípus terjed el, melyek az alaprajz és a téralkotás szempontjából egyaránt eltérnek egymástól. a. Egyhajós templomépület, nyújtott, négyzetes hajóval, nyitott fedélszékkel, és a szentély mellett kétoldalt két kisebb mellékszentéllyel. Ilyen kolostortemplomra példát Piranban, Zárában (Zadar) Pulában, Dubrovnikban találunk. Pulában a szentély valamivel szélesebb a hajónál és így kereszthajóra emlékeztet. Ez a típus általánosan jellemző a vidéki mediterrán egyhajós templomokra. b. Egyhajós templom szentélynégyszöggel bővített szentéllyel. Ilyen pl. a poreci ferences templom, a traui (Trogir) Szent Domonkos és a sibeniki Szent Ferenc templom.