Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)

Haris Andrea: A vasvári domonkos kolostor építéstörténete

V. Összegzés Az 1985-86-os kutatások Vasváron Magyarország jelenlegi ismereteink szerint a legrégebbi, felmenő falaiban is álló koldulórendi kolostorát hozták a napvilágra. A kolostor középkori állapota megközelítőleg meghatározható volt, de teljes ismeretéhez, építési periódusainak elválasztásához, alaprajzi rendszerének igazolásához a belsőkben való kutatás hiányzik. A 13. század utáni, ma még pontosan nem körvonalazható, építkezések ellenére a kolostor a középkoron át végig megőrizte a legkorábbi periódus építészeti megfogalmazását. Azokat az egyszerű, részletformákat, szerkezeti megoldásokat, amelyeket a rend építési határozatai rögzítettek. A rendi szigor enyhülése után a 14. és a 15. században sorra építették át a kolostorokat, a hozzájuk tartozó templomokat; beboltozták őket, bővítették a szentélyeket. A vasvári kolostort is érintette az átépítési hullám, de nem jelentős mértékben. A rendház korlátozott átépítéseiben a város hanyatlása tükröződik vissza. Vasvár 1423-ban elveszítette szabad királyi városi rangját; a Gersei Pető család alatt pusztulásnak indult és ennek a pusztulásnak már csak utolsó momentuma volt a török idők alatti szinte teljes elnéptelenedés. A kolostor legjelentősebb építési periódusa így az első nagy kiépítés a 13. század második felében, amely egyedülállósága miatt képvisel kiemelkedő értéket a magyar építészettörténetben. Az épületegyüttes további építési periódusai az egyes korszakok átlagos szintjét mutatják. A rendház 17. századi átépítése tovább bővítheti ismereteinket a dunántúli egyházi épületek erődítmény jellegű 23. A templom és a kolostor képe észak felől az 1912-es tatarozás után. (képeslap)