Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)
Haris Andrea: A vasvári domonkos kolostor építéstörténete
22. OL. S. 78. 276. téka. Vasvár kataszteri térképe 1857. (részlet) A második barokk periódusban készült el a templom hajójának barokk boltozata is. 5/ A terveket alighanem ehhez is Hofstädter Kristóf készítette. A pillérkötegek kialakításának, az orgonakarzat megformálásának Vasvárott látható módja többször szerepel Hosftádter művein. 58 A második barokk perióduson kívül, 1752 előtt készült el a templom tornyának legfelső szintje és a toronysisak. 59 IV. A 19. és a 20. század építkezései A barokk építkezések után a kolostoron a már érintett keleti szárny kiépítésén kívül a 19. században jelentős munkálatok nem folytak. 1848-ban a tornyot javíttatták meg egy német építőmesterrel, amelynek emlékét a toronykereszt évszáma és monogramja őrizte meg. 00 A templom és a torony épületét 1912-ben tatarozták. A homlokzatok neoromán jellegű vakolatarchitektúrát kaptak, elkészült a nyugati kapu felépítménye és az északi oldal három támpillére. A keleti homlokzatra felkerült a Rózsafüzér királyné dombormű Szent Domonkossal és Szent Katalinnal. 61 (23. kép) 1929-30-ban történt jelentős beavatkozás a rendház állapotába. A keleti és a déli szárnyra egy-egy emeletet építettek a királyi járásbíróság részére; a keleti szárny új, eklektikus ízű vakolatarchitektúrát kapott. 62 1942-ben a templomot újból tatarozták a kolostor hétévszázados fennállásának tiszteletére. A felújítás az összes homlokzatot és a tornyot érintette, az 1912-es vakolatdíszítést félig megtartva egy „neobarokkos" architektúra készült el.