Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Pereházy Károly: A debreceni kovácsoltvas-művesség félévszázadának (1890-1940) jelesebb mesterei

1885. okt. 22-én állította ki számára a munkakönyvet Debrecen sz. kir. város Rendőrkapitánysága mint elsőfokú iparhatóság, bejegyezve egyben Budapestre távozását.

10 Néhány nap múlva a nagy tanítótalentumnál, az ekkor már országos hírű mesternél, Jungfer Gyulánál helyezkedett el és csaknem két éven át 1885. nov. 3-tól 1887. ápr. 16-ig dolgozott nála,

11 majd Fodor Béla segédje volt 1887. ápr. 18tól júl. 3-ig.

12 Hazánkban ez időben a fővárosban volt elsősorban lehetőség a művészi kovácsolás elsajátítására. A Jungfer-múhely ekkor a legismertebb. Itt készültek a középületek javarészének művészi kovácsolású kapui, rácsai, itt alkalma nyílott mesterünknek mindazt megtanulnia, ami ennek műveléséhez szükséges volt. Az iparrajziskolai stúdium rajzkészségét, izléskultúráját, de stílusismeretét is fejlesztette. AJungfer-műhely oktató-nevelő szerepe és a rajztudás mint a művészi kifejezéseszköze volt az alap, id. Piros Béla művészi kovácsolásban szerzett jártasságához. Budapesti tartózkodása alatt az 1886/87. tanévben a Fővárosi Községi Felső Iparrajziskola mintázási tanfolyamát látogatta.

13 Ennek eredményes befejezését követően utazásának bejelentését Bécsbe, a császárvárosba 1887. júl. 31-én vette tudomásul a Budapesti Egyesült Lakatos...stb. Ipartestület,

14 és négy nap múlva 1887. aug. 4-én az európaszerte ismert Valerian Gillar bécsi cs. és kir. műlakatos cégnél helyezkedett el.

15 Talán Jungfer ajánlólevelét vitte magával Piros Béla, vagy a próbamunka alapján alkalmazták azonnal, — nem tudjuk, de bárhogy is történt, mesterünk megállta helyét és csaknem egy évig, 1888. jún. 8-ig dolgozott a nagyhírű cégnél, megszerezve mindazokat az ismereteket és tapasztalatokat, amelyek elengedhetetlenek a művészi kovácsoláshoz. Bécsből Münchenbe vezetett útja, talán a szokás alapján is, mert a céhek megszűnésével a vándorút kötelező jellegét elveszítette ugyan, de a törekvő mesterlegények továbbra is folytatták a céhrendszerben kialakult gyakorlatot, és a nyugati országokba, főleg Német- és Franciaországba mentek és vállaltak munkát. Mesterünk Peter Kölbl Sohn cégnél helyezkedett el Münchenben. 1888. júl. 12-től aug. 31-ig volt mindössze ott.

16 Hogy miért csak másfél hónapot, azt homály fedi, mert a részére kiállított bizonyítvány szerint munkaadója igen elégedett volt vele. Talán a honvágy, vagy az idegen nyelv elégtelen ismerete ösztönözte visszatérésre, és szept. 24-én ismét Jungfer Gyula műhelyében dolgozik.

17 Volt mesterénél ismételt munkavállalása egyértelműen jelzi, hogy a munkásaival szemben nagy igénnyel fellépő Jungfer elégedett lehetett vele, ha visszavette műhelyébe de másrészről mutatja azt is, hogy Jungfer tagadhatatlan hatással volt egykori tanítványára Piros Bélára, hiszen ennek ellenkezője esetén aligha kereste volna fel régi mesterét. Piros Béla pesti tartózkodását igyekezett hasznosan eltölteni, szakmájában továbbijártasságra szert tenni, rajzkészségét tovább fejleszteni, ezért a Technológiai Iparmúzeumban rendszeresített rajztanfolyamra iratkozott be az 1888/89 tanévre. Szorgalmas látogatója, lelkiismeretes hallgatója lehetett, mert bizonyítványa szerint rajzolásban és szerkesztésben „kiváló" előmenetelről tett tanúságot.

18 A vallás és közoktatásügyi miniszter a rajztanfolyamon tanúsított szorgalmáért és előmeneteléért 1 db körmöci arany jutalomban részesítette.

19 Piros Béla 1889. márc. 18-ig dolgozott Jungfer Gyulánál és ekkor jelentette be a Budapesti Egyesült Lakatos...stb. Ipartestületnél Debrecenbe utazását.

20 Csaknem 9 éven át volt segéd, ebből mintegy 3 évig katonai szolgálatot teljesített, de a Jungfer-műhelyben eltöltött két év, valamint Gillarnál (Bécsben), és Kölblnél (Münchenben) e két kitűnő külföldi műlakatosnál szerzett gyakorlat, továbbá a mintázási, majd a rajztanfolyamon elsajátított szakmai ismeretekkel Piros Béla 27 éves korára olyan képzést kapott, amely alkalmassá tette őt az ipar önálló űzésére,