Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)
Pámer Nóra - Kovács Éva: Csabdi középkori templomának feltárt romjai és egy korpusz-lelet
lábazati kő alapján volt megállapítható. Illetve az alapfal szabályos kiülése alapján, amelyre a lábazati követ helyezték. Ez a kiülés körbefutott az egész egyhajós templomon (a mostani középső hajón) a szentélyt is beleértve. Később amikor a templomot bővítették a lábazati kő - most már indokolatlanul - a templom belsejébe került, és a két oldalhajó belső falán futott végig. Maradványait még az álló tornyon belül is megtaláltuk, amely eredetileg az első templom déli zárófala volt. A háromhajós templom tehát úgy alakult ki, hogy egyszerűen a meglévő egyhajós templomot északról és délról egy-egy hajóval bővítették - egészen a szentély indításáig -, a mellékhajók nyugati végére pedig egy-egy négyszögletes tornyot emeltek. A középső és az északi oldalhajó összeépítése jól látszik kívül a középső hajó északi falán, közvetlenül a szentély indítása előtt, dél felé a bővítés nyomai pedig a nyugati homlokzaton figyelhetők meg, ahol a délnyugati torony egyik fala az első templom déli falára épült. (8. kép) A bejáratok: Az igen rossz állapotban levő fal maradványok és gyakran még az alapfalakat is kiszedő rablóásatások miatt, az alaprajz tisztázásánál nehezebb volt a bejárat, vagy bejáratok kérdése és a főhajóval való kapcsolatuk. A nyugati homlokzaton a falak magasságából és a megmaradt lábazati kőből ítélve, nem volt bejárat a két torony között hacsak a hiányzó és még alapfalaiban is kiszedett ENy-i toronyban nem volt, ami viszont azért kétséges, mert az északi mellékhajóban találtunk egy ajtónyílást, az északi homlokzat közepe táján. A főbejárat a déli oldalon volt, ahol egy küszöbkő helye vált láthatóvá. Pontosan vele szemben a déli oldalhajót a középső hajótól elválasztó falban egy teljesen szabályos falhiány mutatkozott, ezen át lehetett közlekedni a főhajóba. Ilyen közlekedő átjárót viszont nem találtam amely az északi mellékhajóból vezetett volna a főhajóba. Szokatlan módon ugyanis Csabdin a főhajót a mellékhajóktól nem pillérek, vagy oszlopok választották el, hanem tömör fal, legalábbis 40 cm magasságig, eddig ugyanis az elválasztó falak maradványai felnyúlnak. 9 E kérdéses helyzetre még a későbbiekben visszatérünk.) A belső terek lefedése: A főhajó lefedésére határozott támpontunk van, mert a még álló délnyugati toronynak a főhajó felé eső oldalán megmaradt a dongaboltozat indítása. Ezt Krompecher is említi és ez most is látható. De ő a rom akkori, jobb állapotában még azt is látta, hogy nem csak a két torony közötti rész volt dongaboltozatos, hanem az egész középső hajó. 10 Hogy milyen volt a mellékhajók lefedése nem tudjuk. Azt már említettük, hogy a főhajót a mellékhajóktól nem pillérek vagy oszlopok választották el, - ami tekintve a dongaboltozatot, építészetileg nem is lett volna lehetséges - hanem valószínűleg ív alakban kiváltott falak árkádok formájában határolták a főhajót és felül tömör falra támaszkodott a donga. A feltárt falak tanúsága szerint az ívek itt alul is tömör falakra futottak, amelyeken átjárókat nyitottak. (Az egyiket a déli mellékhajóban megtaláltuk, hogy az északi mellékhajóban is volt-e, az bizonytalan.) A főhajót határoló mellékfalak feltételezett íves kiváltása építészet-esztétikai szempontból is előnyör lehetett, mert összhangban volt a tornyok alsó szintjének a mellékhajók felé nyíló íveivel. Vakolat és festés: A feltárt maradványokról és a még álló toronycsonkról egyaránt meg lehetett állapítani, hogy a templom kívül, belül vakolt volt. A belső vakolaton csak a szentélyben mutatkoztak festési nyomok, illetve a szentélynek kincskeresők által megbolygatott és visszatemetett földjében a színes festéssel borított apró vakolatdarabkákból arra lehet következtetni, hogy a szentélyt egykor festéssel díszítették. Leletek: Korhatározó lehet, cserép vagy faragott kő stb. nem került elő az ásatásból. Az