Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Kubinyi András: Egy üzletelő és diplomata várúr Mohács előtt: Ákosházi Sárkány Ambrus

úrnak is sikerült megvédenie saját részét, ugyanis 1524 decemberében is pozsonyi harmincados.

165 Több adat nincs, az azonban eléggé biztosnak látszik, hogy a századfordulótól közel Mohácsig — legfeljebb egy-két rövid megszakítással - Sárkány - időnként váltakozó társakkal - igazgatta az ország legfontosabb nyugati határ vámhivatalait, éspedig saját hasznára. Thurzó Elek királyi kincstartó 1523 áprilisában kelt költségvetése 6000 forint bevétellel számol a pozsonyi harmincadnál, a budai-székesfehérvárinál pedig 16000-el. Azt természetesen nem tudjuk, hogy ez ekkor is Sárkánynál lett volna. Az összes harmincadbevételi előirányzat ekkor 26800 forint, ami mutatja az előbbi harmincadok jelentőségét.

166 Az üzletelés mellett Sárkány pénzének egy részét változatlanul uradalmakba is fektette. Különösen fontos a már említett hegyesdi ügy. Hegyesd várát és uradalmát Újlaki Miklé)s, a későbbi boszniai király 1460-ban hű emberének, Pacmáni Tamásnak zálogosította el, majd 1492-ben Ulászló király - a Pacmániak kielégítése kötelezettségével - Korlátkövi Osvátnak adta.

167 Korlátkövi 1504-ben azért adta zálogba Sárkány Ambrusnak, mert 3250 forintot adott kölcsön Hegyesd kiváltására.

168 Az természetesen nem feltétlenül biztos, hogy birtokba is vette, bár lehetséges. A következő esemény 1512. január 10-én történt. Korlátkérvi Péter és testvérei - azaz Sárkány sé>gora felesége testvérei - megkapva a királytól a Nyitra megyei Berencs vára királyi jogát, nem tudták magukat beiktattatni, ugyanis Mekcsei György, akinél zálogba volt, ellentmondott. Fogott bírák közbejöttével abban állapodtak meg, hogy 8000 forintot Fizetnek kiváltására. Ezért eladják a Zala megyei Hegyesd várukat, amely „romos, és mostan minden házépítménytől meg van fosztva és mentes" tartozékaival 4750 forintért Sárkány Ambrusnak és testvéreinek, Jánosnak és Ferencnek, Ónod szabad urainak (azaz báróinak).

169 Ez az oklevél több kérdést vet fel. Feltűnő a 8000 forint: ha ugyanis az 1504-es zálogosítást és az 1512-es megvásárlást összeadjuk, pontosan 8000 forint jön ki, ligyhogy egyáltalán nem biztos, hogy Berencsért Fizették ki a 8000-et. A másik a Pacmáni örökösök negligálása, akik aztán az iktatásnál léptek Sárkányékkal szemben fel. Néhai Pacmáni Tamás leányairól van szó: közülük Orsolya Kinizsi Osvát özvegye, Teodé>ra Gyulai Ferenc felesége, Klára pedig Gétyei Jánosé volt. Végül 1514-ben Sárkány kiFizette a Pacmáni öröké>sé)knek azt a 4000 forintot, amelyért annak idején Miklós boszniai király adta zálogba a várat a Pacmániaknak.

179 Nos, ez is kissé különös. E szerint Sárkánynak összesen 12000 forintjába került volna a nem különösen jelentős hegyesdi uradalom, amelynek névadó vára mellesleg teljesen lakhatatlan volt. Mindebből egy súlyos forráskritikai kérdés következik. Mennyiben hihetünk a középkori okleveleink hasonló témájú adatainak. ALZ nyilvánvaló, hogy az összegszerűségekkel szemben eleve támaszthatók kételyek. Ezt igen jéd mutatja a budai káptalan, mint hiteleshely jegyzőkönyvének egyik bejegyzése. Egy 1513 évi birtokzálogosítási ügyletnél, amely 1500 forintré)l szólt, megjegyzi a protokollum, hogy ugyanaznap, ugyanazokról a birtokokról, ugyanazok a személyek között egy 1200 forintos bevallás is történt. Ha tehát a felek másolatot akarnak, meg kell kérdezni tőlük, hogy melyik összegről szólóan állítsák ki.

171 A forráskritika azonban más szempontból is szükséges. Az 1512-es oklevél szerint Hegyesd vára gyakorlatilag lakhatalan rom. Ezzel szemben pontosan tudjuk, hogy a XVI. század folyamán először a törökök foglalták el, majd két hetes ostrommal került újra magyar kézre.

172 így két lehetőség van. Sárkány, vagy örökösei 1512 után helyreállították a várat, ami Sárkány személyében valószínűtlen: Hegyesd soha nem volt rezidenciája. A másik lehetőség az, hogy az adat nem a valóságot tükrözi, valami általunk általunk sem ismert jogi okból akarták a vár értékét csökkenteni. Sajnos, ásatás nem volt a várban, amely eldönthetné, hogy kimutatható-e a XVI. század második negyedében építkezés a várban, sőt egyáltalán lak-