Mezősiné Kozák Éva: A vértesszentkereszti apátság (Művészettörténet - műemlékvédelem 5. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Az apátság régészeti feltárásának ismertetése - A XIV-XV. századi kolostor

csempéket alkalmaztak. A kályha alsó része felett a szögletes test emelkedett, amelyet felül díszes, főleg építészeti elemeket utánzó csempék koronáztak. A vértesi Nagy Lajos-kori kályhákat négy csempetípus képviseli. E csempék két kály­hára utalnak Az egyik mázatlan csempékből épült fel. Egy, a kályha szögletes felső tes­téhez tartozott példány ismeretes és kegészítethető volt. (37. tábla, 1.) A csempe tükré­ben lévő ábrázolás témája heraldikus. Kettős kereszt címerpajzsba foglalva, felette jobbra néző sisak nyílással. A sisaktakaró felett Anjpu-liliomos korona emelkedik majd efelett ismét kettős kereszt látható. 154 A kettős kereszt címerpajzsba foglalva az ország címere­ként IV. Béla krály tatárjárás előtti pecsétjén tűnik fel. 155 Károly Róbertig krályaink ezt használták pecsétjeiken. Nagy Lajos 1363-ban készül, haláláig használt második pecsétje egyik oldalán a trónon ülő krály mellett, címerpajzsba foglalt kettős kereszt látható. 156 Nagy Lajos-kori kályhák több példánya ismeretes a budai és visegrádi palotából. A vér­tesi csempe a budai III. csoport 3. típusába sorolt csempéhez áll közel. Itt az Anjouk cí­merét találjuk de a csöbörsisak felett a koronából knövő, szájában patkót tartó struccfej két toll között áll. A vértesi csempe a harmadik csoport műhelyének munkáihoz ha­sonlatos, de más mester műve. Analógiáját találjuk még a diósgyőri várban; ez zöldmá­zas darab, címerpajzsba foglalt kettőskereszt szerepel a csempe tükrében. 158 A várgesz­tesi vár régészeti anyagában is szerepel egy Nagy Lajos címerét ábrázoló töredék 159 A kályha a kolostor refektóriumában állhatott. A címeres díszítés utal a krályi meg­rendelésre. A király a kályhát, mint patrónus adományozhatta a monostornak. Készítési idejét az analógiák alapján 1370-82 közötti időre tehetjük. 160 A másik Nagy Lajos korabeli kályha három csempe példányát ismerjük amelyek fű­zöld, sárgászöld, barna mázzal készültek. 161 (40. tábla, 1-3) Témájuk a lovagvilág felfo­gását, eszményét tükrözik. Az egyiken a kedvelt lovagszentet Szt. Györgyöt, a másikon vadászjelenetet ábrázoltak A szent lovon ül, a sárkány egy részlete látszik az egyik tö­redéken. Egy másik darabon, növényi háttér között felemelt kar utal a krályleányra, amely több csempén feltűnik. A csempe analógiáját a budai anyagban néhány sárga má­zas töredék képviseli. 162 A vadászjelenetes csempe két darabja ismeretes; két álló alak között patás állat. Az egyik bárdot tart kezében. Analóg darabját a budai anyagban nem találjuk de az I. cso­port anyagában több vadászjelenetet ábrázoló csempetöredék szerepel. A 3. típus k­egészíthető csempetükrét vakmérmúves díszítmény tölti k. Hozzá közeli darab a vár­palotai vár leletanyagában került elő. 164 A tárgyalt három csempetípus a kályha alsó testéhez tartozott. A 2-3., azonos nagy­ságú típus mérete rekonstruálható. A csempék anyaga azonos. Az 1-3. típusnál a máz­felületen, technikai okokból buborékok jelennek meg. Az első két csempét a témájuk is összekapcsolja. Szt. Györgynek nagy kultusza volt a XIV. században; vadászszentként is tisztelték. A harmadik csempét technikai okok miatt (máz, anyag méret) kapcsoltuk fel­tételesen e XIV. század utolsó negyedében készült kályhához, amely korban a másik kályhát megelőzhette. A régészeti feltárás során, több kályhához kapcsolható, nagy Zsigmond-kori csempe­anyagot tártunk fel a kolostor észak oldalán fekvő szemétlerakóban és a kolostor keleti fala melletti feltöltésben. A XV. század derekán, a pusztuló kolostorban még Zsigmond­kori kályha állhatott. E következtetést arra alapozzuk h°gy e korszakban egy időre el­néptelenedik a kolostor. A XV. század utolsó negyedében végzett átalak'tási munkák so­rán bonthatták le az utolsó düledező kályhát, amelynek anyagát a keleti oldalon terep­kegyenlítésre használták fel. A vértesi Zsigmond-kori kályhák - amint erre az analóg darabok egyértelműen utal­nak -, szintén budai fazekasműhelyek készítményei. Az anyagban öt műhely készítmé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom