Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Horler Miklós 70 éves. Hokkyné Sallay Marianne köszöntője

Horler Miklós 70 éves A magyar műemlékvédelemnek megala­kulása óta mindig voltak és vannak meghatározó egyéniségei. Olyan kiváló szak­emberek, akiknek tevékenysége fémjelez egy-egy korszakot, elméleti és gyakorlati munkájuk döntő befolyással van ezen időszakok műemlékvédelmére. Horler Miklós - akinek most ünnepeljük 70. születésnapját - ezek közé az egyéniségek közé tartozik. 1923. december 6-án született. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után a Budapesti Műegyetemen 1947-ben építészmérnöki oklevelet szerzett. 1949-ben került a Fővárosi Tervező Intézet Műemléki Csoportjába, és részt vett a budai Vár­negyed helyreállítási munkáiban. 1950-től a Budapesti Városrendezési Intézet Po­gány Frigyes által vezetett Városesztétikai Szakosztályán dolgozott, ahol a főváros műemléki jelentőségű területeinek városrendezési terveivel és Budapest műem­lékkataszterének összeállításával foglalkozott. 1956-ban helyezték át a Fővárosi Ta­nács Városrendezési és Építészeti Osztályára. Itt megszervezte a Fővárosi Műemlé­ki Felügyelőséget, amelynek vezetőjeként 1960-ig működött. 1960-ban - nagyon méltatlanul - a Fővárosi Műemléki Felügyelőség éléről eltá­volították. Átkerült az Országos Műemléki Felügyelőségre, ahol 1961-től az újon­nan megalakuló Tervezési Osztály vezetője lett. 1977-ben - megint csak igazságta­lanul - felmentették az osztály vezetése alól. Ettől kezdve tudományos tanács­adóként, majd tudományos titkárként dolgozott a Felügyelőség Igazgatósága mel­lett. 1989. december 1-én kinevezték az Országos Műemléki Felügyelőség tudo­mányos igazgatójának, 1992. március 16. óta pedig az Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnökhelyettese. A felsoroltak száraz tények, de mögöttük jelentős elméleti és gyakorlati tevé­kenység, egy élet munkája található. A Fővárosi Műemléki Felügyelőség megszervezése nem csupán egy adminiszt­ratív hivatal felállítását, hanem új szemléletet is jelentett. A budai Várnegyed hely­reállítása kapcsán Horler Miklós kezdeményezte a modern építészetnek a műem­léki környezetben és a műemlékvédelemben való alkalmazását. Az Országos Műemléki Felügyelőség Tervezési Osztályának kialakításával olyan elismert tervezőgárdát nevelt fel, amelynek tagjai, irányítása alatt, 17 éven keresz­tül az ország legjelentősebb műemlékhelyreállítási munkáit tervezték, és kilencen kaptak közülük Ybl-díjat. Horler Miklós kezdeményezője és egyik irányítója volt annak a nagyvolumenű elméleti munkának, amely a műemlékhelyreállítás korsze­rű módszereit kidolgozta, a tervezési és a tudományos dokumentálás korszerű módját meghatározta. A műemlékvédelem elvi és módszertani kérdéseivel foglalkozó munkássága túl­nőtt az országhatárokon. 1964-ben aktívan részt vett a Velencei Carta megfogal­mazásában és az ICOMOS megalakulásától kezdve a nemzetközi szakmai élet elis­mert szakértője lett. Kormány-szakértőként, valamint az ICOMOS, illetve az

Next

/
Oldalképek
Tartalom