Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet - műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

A Balaton környékének építészete - A klasszicizmus kora

átmeneti vidéke. Ahogy azt a középkori adatok megvilágítják, a Balaton környékén a középkor végén sem lehetett ritka a háromosztatú kőház a falvakban sem. Az akkor füstös konyhából, egyik oldalán a konyhából fűthető kemencével vagy kályhával ellátott szobából, a másik oldalon akár tárolásra, akár alvásra használt kamrából álló ház helyiségeit egyenként és kívülről lehetett megközelíteni. Az alsóörsi gótikus ház alaprajzi elrendezése bizonyítja, hogy a Balaton környékén ennek a háromosztatú háznak a kisnemesi, már akkor kőből épített formája viszont egyetlen középső, a konyhába nyíló bejárattal rendelkezett. Ez az elrendezés a 19. század első felében, főleg az északi part falvaiban, ahol sok kisnemesi, egytelkes falu volt, egyre elterjedtebbé vált. A tó körül látható kép természetesen koránt sem egységes. A Balatonkenese feletti löszfalba vájt, múlt századi barlanglakásoktól az ugyancsak Balatonkenesén található, ma Zsindelyes csárdának nevezett és használt kétszintes parasztházig rendkívül változatos formában maradtak meg a falusi lakóépületek (3. kép). Közéjük azonban nemcsak a lakóház és az azt kiegészítő gazdasági épületek az istállók ólak, kocsiszínek pajták, hátsó szérűskertek tartoznak, hanem a szólókben levő borospincék és présházak, az azokkal egybeépített hegyközségi lakóházak a szőlőhegyi kápolnák, az útmenti csárdák valamint a hidak és az utak mentén, a szántók szólók dűlőútjain álló szobrok és emlékkeresztek továbbá a temetők síremlékei. A Balaton körüli népi építészet alakulásának miként másutt is meghatározó eleme volt az egyes ház és telke, valamint az egész település beépítésmódja. Ebből a szempontból lényeges eltérés tapasztalható a tó két oldalán, sőt északi szakasza további területekre osztható. A Kenésétől Aszófóig terjedő vidékre helyenként még ma is szabálytalan és kerítetlen telekforma a jellemző, amelyen a lakóházhoz csak kisebb gazdasági épületek tartoznak. A fő megélhetési forrás ugyanis a szőlőművelés és a halászat volt. Az utóbbival foglalkozók szegényesebb és a szőlősgazdák módosabb telkeinek házainak jó példája Tihany faluképe, a község belső területe. Az Aszófőtől Badacsonyig húzódó területen a telkek szabályosabbak a lakóházzal rendszerint egybeépült az istálló, több helyen külön a lovaknak és külön a teheneknek. Mindez nagyobb méretű beltelket követelt, amelynek udvarát helyenként nagyméretű, keresztben álló pajta választja el a mögötte fekvő szérűskerttől. Ez a beépítési forma főleg a német telepes falvakra volt jellemző, ahol mint Hidegkúton és Bamagon vagy Vöröstón, tagoltabb, néha már kéttraktusos a ház alaprajza, s a módosabb gazdaházak az istállókkal együtt boltozottak. Ezen a területen is található azonban még olyan halmaztelepülés, mint Dörgicse vagy Kővágóörs, ahol a magas kőfalakkal kerített telkek közt keskeny és zegzugos közök futnak. A Tapolcai-medencétől, főleg a Keszthelyi-hegység vidékén a települések csak az utóbbi fél évszázadban váltak zárttá, a múlt században még sok volt az olyan laza szerkezetű hegyközség mint Cserszegtomaj vagy Balatongyörök-Becehegy. A somogyi oldalon a vegyesen földművelő és állattartó, sok helyen szőlőt is művelő gazdálkodáshoz szabályosabb, rendszerint egyutcás falvak tartoznak amelyekben a szabályos rendben sorakozó telkeken fésűs beépítésben állnak a rendszerint oldaltornácos lakóházak. A legszebb tornácok az északi parton Balatonakaiiban, Szepezden, Zánkán és a Káli-medence falvaiban találhatók Somogyban pedig Balatonszemesen, Bálványoson, Zamárdiban és délen Balatonszentgyörgyön, itt azonban már a tornácok falábasak.