Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet - műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Műemlékek - III. Keszthely és Sümeg környéke

BAZSI R. k. templom. Egyhajós, nyugati tornyos, sokszögű szentélyes falusi templom, jelleg­telen késő barokk formákkal. 1740 körül állították helyre a török korban elnéptelenedett falu templomának romjából, tornyát 1787-ben építették. A középkori templomról emlí­tés nem maradt, papjáról 1428-tól maradtak adatok (Műemlékileg védett.) FELSŐPÁHOK R. k. templom. Korábbi templom helyére épült 1872- 1875-ben eklektikus stílusban; be­járati homlokzata előtt álló, vízszintes, órapárkányos toronnyal, amelyet nyolcszögű gú­lasisak fed (68. kép). Az előző templomot, a Szent Keresztről elnevezett egyházat 1369­ben oklevél említi; plébánosai a 15-16. századi forrásokban is szerepelnek Többszöri tö­rök dúlások ellenére sem pusztult el teljesen. 1728-ban állították helyre, az 1746. évi egy­házlátogatás jegyzőkönyve szerint egyhajós volt egyenes záródású szentéllyel, torony nélkül, a hajóban háromívű karzattal. A körülötte levő temetőt kőfal vette körül. (Mű­emlékileg védett.) GYENESDIÁS R. k. kápolna, felsődiási temető. 1826-ban építtette Festetics László Szt. Ilona tisztele­tére, klasszicista stílusban. Négy dór háromnegyed oszlopos homlokzatának többlép­csős oromfala felett enyhe ívű sisakkal fedett torony emelkedik (69. kép). ívesen záródó belső terét kétoldalt egy-egy félkörös ablak világítja meg jobb oldalán sekrestye. Oltá­rán Kugler Mihály Szt. Ilona-szobra. A körülötte levő temetőben sok romantikus kőke­reszt és síremlék van. (Műemlékileg védett.) Kőkereszt, Alsódiás, Madách Imre u. Latin nyelvű feliratának kronosztikonja szerint 1807-ben állították a keszthelyi Zitterbarth József kőfaragó műve. Nepomuki Szt János-szobor a János-forrás felett, 1828-ban a Zitterbarth műhellyel emeltette Talabér József. Alsógyenes 56. Lakóház. Nádfedésű, oromzatos parasztház, mellvédes-pilléres oldal­tornáccal. (Mindhárom műemlékleg védett.) HÉVÍZ R. k. templom, Egregy. A Hévízzel egyesített Egregy falu középkori temploma a köz­ségen kvüli temetőben, Hévíztől északra. Kisméretű, keletéit, egyhajós és egyenes szen­télyű, nyugati toronnyal, déli oldalán levő bejárattal. Karcsú tornyán egymás felett há­rom szinten kettős és hármas ikerablakok vannak a torony tetejét négy oldalán három­szögű oromzatokon nyugvó, falazott sisak fedi. A hajót a déli oldalon kettő, szentélyén

Next

/
Oldalképek
Tartalom