Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet - műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Műemlékek - III. Keszthely és Sümeg környéke

számú 1834-ben épült, szobából, présházból és ebből nyíló pincéből áll. Nádfedésű, rö­vid homlokzatának oromzatán vakolatkeretes táblában az évszám és SF monogramra. A Külső-hegy 159. számú 1836-ból való, hasonló alaprajzzal, homlokzatán szép vasrácsú ablak, afelett az oromzatban keretes táblában itt is az évszám és az építtető neve olvas­ható. Hasonló korú az Új-hegy 22. számú pince, ugyanolyan elrendezéssel, levélkoszo­rús-monogrammos oromdíszítéssel. (Védett műemlékek.) BALATONGYÖRÖK R. k. templom. 1831-1833 között épült klasszicista. Kiss előrenyúló homlokzati kétszin­tes torony, rajta lizénák közötti copf díszítmény, bejárata felett félköríves ablak és az 1831-es évszám, az órapárkányos tornyon nyolcszögű, falazott sisak. Egyhajós, íves szentélyű, a hajóban íves mellvédű boltozott kórus. Főoltárán Szt. Mihály-szobor. Szó­széke klasszicista. (Műemlékileg védett.) A Kossuth Lajos utcában védett falusi házak sora, utcára merőleges beépítésű, kétab­lakos és oromzatos rövidebb homlokzatokkal, nádfedéssel, a 2., 4., 7., 7/a., 8., 9., 10. szá­múnak. Bece-hegy. Múlt századi védett pincék és présházak: Barackos 8., szoba-présház-pince beosztású, sima vakolatsáv okkal keretezett, höbör­csös felületű homlokzatán egy ablak, fent törtíves barokk oromzat, abban két padlás­szellőző és azok felett ma már évszám nélküli vakolattábla. Bece-hegy 5., az ún. Hordós présház, eltűnt oromzati táblájában a közelmúltig az 1872-es évszám volt olvasható. Hosszú, nádfedeles, külső felületén fehér sávokkal és azok közt kőporos fröcsköléssel újravakolt homlokzatú építmény. Bece-hegy, Major-féle présház homlokzata fölé kinyúló nádfedele alatt az oromzat­ban levő táblán 1854-es évszám van. A rövid homlokzatot itt is sima sávok keretezik közepén füles keretű ablak és annak két oldalán kváderes lizénák helyezkednek el. Bece-hegy, Szántay-féle présház hasonló homlokzatú, a két padlásablak alatt azon­ban gazdag vakolatdíszes koszorúk között van az 1860-as tábla. Bece-hegy, Rédey-pince, kétszintes, oromzatos, nádfedésű, 1862-es évszámú, lent szé­les íves nyílású pincével, felette kétablakos szobával. Bece-hegy 18. A legkorábbi ismert szőlőhegyi épület, szoba-présház-pince alaprajzzal. Alacsony, nádtetős ház, oromfalának tábláján 1819-es évszám. Felső-hegy 53. 1828-ban épített, oromzatos, nádfedésú, présházból és pincéből állt, ma nyaralónak átalakított épület.

Next

/
Oldalképek
Tartalom