Valter Ilona szerk.: Entz Géza Nyolcvanadik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 2 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
Kovalovszki Júlia: Árpád-kori bronzöntő műhely Feldebrőn
nyugszik, a két részt rendszerint nodus kapcsolja össze. Ez a típus csak a XIII. században alakult ki és nálunk, valamint a déli és keleti német területeken általánossá vált. 12 Nyugat Európából korábbi, más alakú bronz keresztelőmedencéket is ismerünk, amelyek különlegesen kiképzett lábakon, vagy sima, építészeti jellegű talapzaton állnak. A medencék oldalát gyakran művészi domborművek díszítik, peremük szélesen kihajlik, alsó szegélyük nemegyszer lépcsőzetesen kiszélesedik. Talán szerénytelenségnek látszik az egyik legszebb műalkotásra, a lüttichi szent Bertalan templomban levő XII. századi keresztelő medencére, Reiner von Huy remekművére 13 hivatkozni, ám valószínűleg ennek alapformájára hasonlított leginkább a Feldebrőn öntött példány. A köpenyfal töredékeivel együtt, mint említettem, kődarabok és egyéb leletek is előkerültek az öntőgödör betöltéséből, amelyeknek segítségével viszonylag pontosan meghatározhatjuk az öntőműhely korát. Számos edénytöredék mellett egy szögletes keresztmetszetű bronzhuzalból hajlított, bordázatlan S végű hajkarika 14 és III. Béla bizánci mintára vert rézpénze (CNH I. 101) a XII. század végére keltezi a leletegyüttest. A túlnyomórészt szabálytalan alakú megégett kődarabok között két olyan kváder töredéke is előkerült, amelynek egyik oldalába lépcsőzetesen bemélyített félkörívet faragtak (5. kép). Ugyanilyen ívsoros párkányhoz tartozó kváder t a templom E-i falának K-i szakaszában, vagyis a második építési korszakban telepített fal utólag még egyszer átrakott részében (tehát már harmadik helyen beépítve) láthatunk. Ugyanilyen kőfaragványt találtunk szintén a templom második építési korszakában a középső és D-i hajó között kialakított lépcsőfok köveinek sorában. A lépcsőzetes tagolásit ívekből összekapcsolt párkány tehát valószínűleg az első templomot díszítette. 1; ' Ennek külső zárófalai azonban sehol sem maradtak meg olyan magasságig, hogy a faragványokat eredeti helyzetükben figyelhettük volna meg. Az ívsoros párkányból származó kőtöredékeknek az öntőgödörben való felhasználására az első templom megrongálódása, ill. az átalakítása után kerülhetett sor. A műhely betöltéséből egy olyan kváder töredéke is előkerült, amelyen átlósan bemélyített kőfaragójel maradt meg. Sekélyen bevésett átlós vonallal megjelölt kvádereket kizárólag a második építési korszakban alkalmaztak. 16 Ilyen kövekből építették pl. a templom É-i és Ny-i bejáratának keretét és a környezetükben - főleg az É-i oldalon - levő falsíkokat. Az átlós jelű kvádertöredék tehát csak a templom átalakítása idején, vagy az után kerülhetett az öntőműhelybe. Amint azt egyéb jelenségek is megerősítik, a XI. századi centrális sírtemplomot 17 a XII-XIII. század fordulója táján alakították át háromhajós, hosszházas templommá. Valószínű, hogy akkor lett belőle plébániatemplom és éppen ezért volt szükség keresztelő medencére is. 18 Az öntőműhely működését igen rövid időre szűkíti a gödör betöltését is elvágó nagy körárok kiásása, ami szintén a plébániatemplom megalakulásával, ill. a templom körüli temető megnyitásával függhet össze. Az. árokból előkerült leletek korából ítélve ez szintén nem történhetett a XIII. század elejénél későbbi időben. JEGYZETEK 1. Földbe mélyített, belül kváderes falú, egyetlen helyiségből álló XIII. századi épület maradányai kerültek elő az Esztergom közelében levő Helemba-szigeten: Kovalovszki Júlia: Középkori emlékek a Helemba-szigeten. In: Dunai régészeti közlemények. Szerk.: Biczó Piroska. Bp. 1989. 85-86; 14. ábra, IV tábla.